Két helyre is betörtek, de csak négy régi százast loptak

Diósjenői házak feltörésével próbálkoztak, de nem jártak sikerrel, és rövid időn belül a bilincs is kattant az elkövetők csuklóján.

Két külön büntetőeljárást folytat a rétsági rendőrkapitányság lopás bűncselekmények elkövetése miatt egy diósjenői férfi, valamint egy 35 éves férfi és annak 25 éves testvére ellen.

A 35 éves férfi az öccsével együtt július 3-án 19 óra körül megjelent a Diósjenő külterületén lévő hétvégi háznál, majd az ablakokon lévő zsalugátert lefeszítették. A két elkövető azonban az épületbe bejutni nem tudott, mivel a nyílászárót masszív rács is védte, amit az erőfeszítéseik ellenére sem sikerült lefeszíteni, ezért a testvérpár üres kézzel távozott a helyszínről – közölte a rendőrség.

Hozzátéve, hogy pár nappal később, szintén a településen egy 26 éves helyi lakos az esti órákban egy kórházban lévő ismerőse családi házába kísérelt meg betörni, azonban az ajtót nem tudta kinyitni, így az érületbe nem jutott be.

Fotók: police.hu

A férfi ezt követően a házhoz tartozó tároló helység lakatpántját egy ott talált csavarhúzóval leszerelte, majd onnan ellopott 4 régi 100 forintos bankjegyet. Az elkövető egy benzinmotoros fűkaszát is talált a tárolóban, azt a ház terasza elé helyezte ki, azért, hogy azt is elvigye, de azt végül otthagyta. Mivel a korábbi sikertelensége kedvét szegte, ezért csak a zsebre vágott papírpénzzel távozott.

A nyomozók mindkét ügyben rövid időn belül beazonosították az elkövetőket, akiket elfogtak és előállítottak. A három gyanúsított kihallgatása során elismerte a bűncselekmények elkövetését.

2023. július 07. 11:42
Finom és a fogyókúrába is tökéletesen beilleszthető, most lerántjuk a leplet egy sokoldalú zöldségről
Az utóbbi hónapokban felszedtél egy kis felesleget? Ne aggódj, ezt a növényt TÖKéletesen beillesztheted a diétádba i...
Ellepték a rendőrök a belvárost, kiderült, mi történt
Több mint 100 egyenruhás jelent meg az utcákon.
A szingli mérlegekre rámosolyoghat a szerencse – eláruljuk, mire számíthatnak a csillagjegyek
Sok meglepetést tartogat október első hete a csillagjegyek számára. Van, akinek a pénzügyeire kell odafigyelnie, más...
Feladjuk a leckét! Íme egy elsősöknek szánt matekfeladat, Ön meg tudja oldani?
Több ezer internetező próbálja megfejteni a rejtélyes házi feladatot, eddig nem túl sok sikerrel.
Kiderült, mi van Zimány Linda telefonján
Elébe ment a kíváncsiskodóknak.
Drámai jelenetet vett fel egy utas a 4-es metró aluljárójában, elszörnyedve néztük a képsorokat
Egy utast püföltek a mozgólépcsőn.
Amerikai polip: Gyurcsány titkosszolgálatának előszobájától az USA nagykövetségéig
A Magyar Nemzet amerikai befolyásolási akciót feltáró cikksorozatának befejező részében Somogyi Zoltánt mutatják be.
Orbán Viktor a boszniai szerb elnökkel tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság eln...
Szijjártó Péter: Adottak az alapok a komoly gazdasági növekedéshez 2024-ben
Az autóipar teljesítményének gyors bővülése kellő alapot biztosít ahhoz, hogy Magyarország az idei év második felébe...
Mentőhelikopter landolt egy békéscsabai iskola udvarán, pillanatok alatt megtörtént a baj
Egy kislány súlyos égési sérüléseket szenvedett.
Videón, ahogy egy férfi ellop egy utánfotót
Videón, ahogy egy hat méter mély kútból kimentettek egy lányt Erdőkertesen
Karácsony pénzembere: Elkövettem egy hibát - videó
Tönkretehetik a BMW autók az iPhone 15-öket
Újabb hírek érkeztek a pályán eszméletlenül összeesett holland kapusról

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.