összefogás
autizmus

Kékbe borul az ország pénteken

Újra elindítja #éniskékvagyok kampányát a Együtt az Autistákért Alapítvány pénteken, az autizmus világnapján.

Az Együtt az Autistákért Alapítvány csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy idén folytatódik a szervezet #éniskékvagyok kezdeményezése, amely során nemcsak Magyarország ismert épületei borulnak az autizmus színébe, kékbe április 2-án, számos hazai hírességet is felkérnek valamilyen kék ruhadarab viselésére.

A felhíváshoz bárki csatlakozhat saját közösségimédia-felületén, már TikTokon is, egy kép vagy videó feltöltésével, amelyben megjelenik a kék szín, a poszt leírásában pedig az #éniskékvagyok hashtag. A világnap alkalmából a Facebook-profilképek módosítására is lehetőség van az alapítvány által elkészített keretekkel, hogy ezzel is kifejezzék szolidaritásukat az autizmusban érintettek felé - tették hozzá.

Az Együtt az Autistákért Alapítvány 2021-ben életre hívja az "AUTTALENT 2021 - Együtt a tehetségekért" elnevezésű tehetséggondozó programját is, ahova olyan autizmus spektrumzavarral élő, 6-30 éves korú gyermekek, fiatalok jelentkezését várják péntektől, akik valamilyen kiemelkedő képességgel, tehetséggel rendelkeznek a zene, a képzőművészet, egyéb művészeti ágak, a sport, a tudomány, a kutatás-fejlesztés és innováció vagy a számítástechnika területén.

A tehetséggondozó program 10 millió forintos tőkealapját főtámogatóként a Mol-csoport biztosítja, ennek növeléséhez járulhat hozzá most mindenki a közös összefogással - írták.

 

MTI

2021. április 01. 08:20
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Egy fiatal, boldog pár, akik izgatottan várták első kisfiuk érkezését. Aznap, amikor eljött a 36. heti ultrahang ide...
family
Énekelt, táncolt, szerepelt reality-ben, veszekedett, békült, állt már bíróság előtt is – de egy biztos: sosem lehet...
family
OTT A FARKA! - Ezek akkorák, mint a nyulak. Patkányok leptek el egy 8.kerületi bérházat, de máshol is kritikus a hel...
family
KIVÉGEZTE - Beismerte, hogy leszúrta a barátját az Akácfa utcai gyilkos, társával bulizni érkeztek Budapestre, a fér...
Egy 14 éves kislány a mostani történet főszereplője, aki 130 kilót nyom. Most segítséget kért és ez példaértékű! Sej...
family