Kegyetlen tinibanda vert meg három férfit és egy nőt Móron, József meghalt

Szórakozásból fahusánggal véresre vertek három férfit és egy nőt kamaszok egy csoportja Móron. A brutális támadás közben még kövekkel is megdobálták őket. Az egyik férfinak súlyosan megsérült a feje, napokkal később pedig összeesett és meghalt. A verésről maguk az áldozatok beszéltek a Tényeknek. A rendőrség szerint az 54 éves férfi nem a kegyetlen verés miatt halt meg, viszont támadóit, a hat fiatalt elfogták.

A móri patakparton egy 54 éves férfi rosszul lett és összeesett. A párja azonnal bejelentést tett, de mire a mentők kiértek a férfi már nem élt.

A rendőrség az eset után nyomozni kezdett, ekkor derült ki, hogy a férfit napokkal korábban hat fiatal véresre verte.

Husánggal, karóval bántalmazták Józsefet a tinik, de kővel és téglával is megdobálták - mondta a Tényeknek a meghalt férfi barátja.

Én kaptam először a vállamra, utána Józsi kapott. Egyszer a combjára, kétszer oldalba vágták

– tette hozzá.

Egyikük próbálta elkapni a fiatalokat, de nem érte őket utol.

Ő meg amire utánuk szaladt volna, közbe a rendőrséget már hívta, mire kiértek rendőrök, ezek elszaladtak

– részletezte a férfi, aki azt is elárulta, hogy nem ez volt az első eset, hogy bántják őket.

Brahiból csinálják. Csak úgy

– mondta.

József barátai csak később tudták meg, hogy társukat elveszítették. Ismerősük szólt nekik.

Az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint a férfi nem a sérüléseibe halt bele, a rendőrség közleménye alapján az áldozat halála és a bántalmazás között nem áll fenn ok-okozati összefüggés, de a verés miatt aljas indokból elkövetett testi sértés miatt indult büntetőeljárás. Az üggyel kapcsolatban hat fiatalkorút gyanúsítottak meg.

2025. május 31. 08:37
Saját nagymamája molesztált egy 10 éves kisfiút Alsózsolcán
A nő hajnalban ment oda az alvó gyerek ágyához, lehúzta a nadrágját és molesztálni kezdte, amikor pedig ellenkezett,...
Mentőhelikopter sietett a kerti zöldhulladék égetéshez Hódmezővásárhelynél
Megsérült egy nő és egy férfi is, mindkettejüket kórházba szállították.
Delta: 250 millió készpénz, százmilliós lefoglalások és több mint 3500 büntetőeljárás
A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények megelőzésére és felderítésére összpontosító DELTA Program első három hón...
Elképesztő horrorkaravánt vettek videóra az M7-esen
Több horrorkaraván láttunk már, de ilyet még sosem.
Ház tetejére zuhant egy kocsi, videón a döbbenetes baleset
Borzasztó autóbaleset történt egy Missouri állambeli Veterán Emlékcsarnoknál az Egyesült Államokban a napokban, a ha...
Ilyen még nem volt, sárga apróságok árasztották el a folyót
Sokakat vonzott a nem mindennapi esemény.
Porszívóba rejtette a fegyvert a rabló
Fegyverrel rabolt ki egy budapesti lottózót egy 42 éves férfi, halálra rémítette az eladót. Minden pénzt elvitt, maj...
Majdnem halálra égtek a bozóttűzben
Életveszélyesen megégett egy idősebb nő és egy férfi, amikor Hódmezővásárhely közelében kigyulladt és hatalmas lángo...
Fiatal sofőr gázolta halálra a férfit
Elvakította a lemenő nap, ezt mondta egy 23 éves sofőr, aki halálra gázolt egy idős férfit szombaton késő délután Sz...
Újszülött kisfiút hagytak a salgótarjáni kórházban, új nevet kapott
Újszülött kisfiút hagytak a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház inkubátorában a minap. Jól betakarták, úgy tették...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.