Kegyetlen módon megölte, majd felgyújtotta főbérlőjét és annak kutyáját

A gyanúsított nem tudta fizetni a lakás bérleti díját, főbérlője pedig nem adott neki több haladékot, ekkor fajult el köztük a vita. Most emeltek vádat a férfi ellen.

A vádirat szerint a vádlott 2019 januárjában akkori élettársával, valamint az öccsével és annak élettársával közösen béreltek egy-egy különálló apartmant a főbérlő VII. kerületi lakásában, ahol neki is volt egy lakrésze - közölte az ügyészség.

Kifejtve, hogy a bérleti díjjal kapcsolatban a vádlott férfi egyeztetett a főbérlővel. Beköltözésükkor a bérleti díjnak csak egy része került kifizetésre, a fennmaradó tartozással kapcsolatban haladékot kaptak 2019 január 28-ig, a vádlottnak azonban nem volt pénze a tartozás rendezésére, de erről lakótársai semmit nem tudtak.

A vádlott elhatározta, hogy a fizetési hátralék rendezésére kijelölt napon, azaz január 28-án beszél a főbérlővel, és megpróbál tőle haladékot kérni. Nem akarta, hogy lakótársai tudomást szerezzenek arról, mire készül, ezért mikor elindult velük vásárolni, arra hivatkozva, hogy a lakásban felejtette pénztárcáját, visszament, hogy beszéljen a későbbi áldozattal.

A vádlott sokáig győzködte a főbérlőt arról, engedje meg a későbbi fizetést, de az hajthatatlan volt, a veszekedésnek a lakótársak vetettek véget, akik időközben visszaértek a bevásárlásból, de a vádlott nem hagyta annyiban, és elhatározta, később újra megpróbál haladékot kérni.

Fotók: ügyészség

Mikor ismét próbálkozott, a főbérlő és közte heves vita alakult ki, ekkor a vádlott rátámadt a főbérlőre, késsel többször is megszúrta, majd fojtogatni kezdte. A sértett a súlyos sérülések következtében a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Ezután a halott férfi kutyáját is bántalmazta, majd a vérző állatot gazdája élettelen testére dobta, és bezárta őket lakrészükbe, majd később meggyújtotta az ágyukat is, ami teljesen kiégett, a kutya pedig a tűz, és a füst okozta fulladás következtében elpusztult.

A Fővárosi Főügyészség a 29 éves férfival szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és állatkínzás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozva.

A nyomozás lezárultakor a Tények is forgatott az esetről:

2021. május 07. 08:59
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Lovaskocsival mehetnek városnézésre, fürdőzhetnek és még freestyle-bemutatót is láthattak a résztvevők az idei Lengy...
Megvesztegethető embernek nevezte Ruszin-Szendi Romuluszt a volt barátja és helyettese - erről a Ripost számolt be. ...
Gúnyt űzött Charlie Kirk meggyilkolásából Márki-Zay Péter. Egy videóban viccelődött a jobboldali, amerikai influensz...
Csendes, sokat videojátékozik és feltehetőleg szélsőbaloldali nézeteket vall - ez derült ki eddig Charlie Kirk jobbo...