Kamerafelvételen látszik, ahogy a biztonsági őr agyba-főbe veri a tolvajt

A biztonsági őr látásból ismerte a tolvajnak vélt férfit, akit végül hátravitt és brutálisan megvert.

A két férfi közül az egyik egy pécsi drogériában vagyonőrként, míg a másikuk a drogériának helyt adó plázában biztonsági őrként dolgozik.

2020 szeptemberében vette észre a vagyonőr az üzletben a férfit, akit látásból ismert, mert korábban többször tetten érte bolti lopáson, amikor parfümöket pakolt a táskájába. A vagyonőr kamerán keresztül figyelte az üzletteret, majd amikor az általa felismert férfi a parfümös részleghez ért, akkor az őr kiment az eladótérbe és leengedte az üzlet bejárati rácsát, hogy ne tudjon elmenekülni a gyanús alak - olvasható Magyarország Ügyészségének oldalán.

A férfi ezután egyből a kijárat felé indult, azonban a leeresztett rács miatt nem tudott távozni.


Ekkor az őr a sértett karját megragadta, majd rángatva bevezette a raktárhelyiségbe, ahol többször megütötte, valamint megrúgta.

Az üzletvezető rögtön felszólította a bántalmazót, hogy hagyja abba az ütlegelést, azonban nem járt sikerrel. Ezután az üzlet vezetője visszament az eladótérbe, felnyitotta az ajtón lévő rácsot, majd segítséget kért az üzletház folyosóján lévő biztonsági őrtől.

Eközben a verekedést kezdeményező férfi, a hátsó helyiségben a sértett cipőjét levetette, majd a férfit letérdeltette. Ekkor érkezett a helyiségbe a biztonsági őr is, aki egy alkalommal a férfi arcát ököllel megütötte, melynek következtében annak orra eltörött.

A súlyos testi sértést okozó biztonsági őr cselekménye a súlyos testi sértés bűntettének, míg a vagyonőr cselekménye a garázdaság és a könnyű testi sértés vétségének megállapítására alkalmas.

2021. február 18. 09:32
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Ukrajna fegyverkezése és Európa versenyképessége - többek között ezekről a témákról tárgyalnak az állam és kormányfő...
Kiemelt jelentőségűnek tartják az anglikán és a katolikus egyház kapcsolatainak történetében.
Kétszer annyi kamerát szereltetett volna fel és több biztonsági őrt akart a párizsi Louvre igazgatója már korábban. ...
Kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Tisza párt háborús menetén. Ezt írta a közösségi médiában Orbán Viktor....
Ez lehet az emberiség energiafüggetlenségének kulcsa.