Jóváhagyta a WHO a Sinopharm vészhelyzeti alkalmazását

Jóváhagyta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken a kínai Sinopharm állami gyógyszergyár által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina vészhelyzeti alkalmazását - jelentették be Genfben, a szervezet székhelyén.

 A WHO első alkalommal hagyta jóvá olyan oltóanyag használatát, amelyet nem nyugati gyógyszercég fejlesztett ki a koronavírus ellen. Korábban kínai vakcinát még nem engedélyezett a WHO vészhelyzeti alkalmazásra semmiféle más fertőző betegség ellen sem.

A Sinopharm-vakcinát már több százmillió embernek beadták az utóbbi hetekben Kínában és kétoldalú megállapodások alapján a világ más részein is. A WHO jóváhagyása jelzés a nemzeti egészségügyi hatóságoknak az oltóanyag biztonságosságára és hatékonyságára vonatkozóan, illetve ez a lépés lehetővé teszi azt is, hogy a Sinopharm-vakcina használható legyen a védőoltások méltányos elosztására létrehozott COVAX-programban is. A WHO egy tisztségviselője a pénteki bejelentés után elmondta: a kínai gyógyszercég máris jelezte, hogy kész jelentős mértékben hozzájárulni a vakcinaelosztó programhoz.

A WHO eddig a Pfizer/BioNTech, az AstraZeneca, a Johnson & Johnson leányvállalata, a Janssen által előállított készítményt, illetve legutóbb a múlt héten a Moderna gyógyszergyártó oltóanyagát hagyta jóvá.

A WHO április 26-án kezdte áttekinteni a Sinopharm-vakcinával kapcsolatos legújabb adatokat. A szervezet döntése különösen összetett és időigényes volt, főként amiatt, hogy a Sinopharmot előzőleg nem vetették alá sem európai, sem amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóság szigorú vizsgálatának. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO vezérigazgatója pénteki tájékoztatóján elmondta: a 18 év feletti korosztály számára két dózis beadása ajánlott az elölt vírust tartalmazó Sinopharm-oltóanyagból két-három hét különbséggel.

A WHO Stratégiai Tanácsadó Szakértő Csoportja (SAGE) a hét elején tette közzé véleményét a Sinopharm-vakcinával kapcsolatban.

Közlésük szerint - a klinikai vizsgálatok harmadik fázisának adatai alapján - az oltóanyag két dózisának beadása után 78,1 százalékos hatékonyság várható, és "nagy biztonsággal" kijelenthető, hogy a vakcina védelmet nyújt a 18-59 közötti korosztálynak. Ugyanakkor a SAGE azt is kiemelte, hogy "kevésbé lehet bízni" abban, hogy a Sinopharm-vakcina hatásos a 60 év feletti korosztály számára, és nagyon kevés információ áll rendelkezésre az esetleges súlyos mellékhatások előfordulásáról ebben a korosztályban.

Korábban a Sinopharm vállalat 79,3 százalékos hatékonyságot ígért.

A kínai gyártó nem tette közzé a klinikai vizsgálatok utolsó fázisának eredményeit, ezért a WHO ezeknek a - nagyrészt az Egyesült Arab Emírségekből származó - adatoknak a részletes pótlását kérte.

A WHO közölte: jövő hétre várható a döntés az ugyancsak kínai Sinovac-vakcina vészhelyzeti engedélyezéséről.

2021. május 07. 16:05
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 11., csütörtök
Magyarok milliói rajongtak érte, ő volt egykor a Jóban Rosszban híres Tamás atyája... egy ideje azonban eltűnt a ref...
family
Most pedig megmutatjuk az Ázsia Expresszből azt, ami az adásból kimaradt. Most már megtehetjük, de nagyon figyeljene...
family
Kellemes, kora őszi idő volt aznap kedden, New York-i idő szerint háromnegyed kilenc. Még egy perc volt az első becs...
family
BRUTÁLIS MERÉNYLET! - Megrázó felvételeken a tragédia, nyakon lőtték Donald Trump bizalmasát egy rendezvényen, a keg...
family