Csaknem 185 millió forint gyűlt össze a Jónak lenni jó! kampányban

Csaknem 185 millió forint gyűlt össze vasárnap késő estig a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amelynek kedvezményezettje az Együtt az Autistákért Alapítvány.

Mint a vasárnapi műsorban elhangzott, a 13616-os szám a jövőben is élni fog, továbbá várják a felajánlásokat az év végéig azokra a tárgyakra is, amelyek fix áron megvásárolhatók és még nem találtak gazdára.

Az idén a kampány támogatói autista gyerekeket és családjukat segítő diagnosztikai és terápiás centrum létrehozásához járulhatnak hozzá.

Szijjártó-Nagy Szilvia, az Együtt az Autistákért Alapítvány elnöke a műsorban kiemelte: az alapítvány elkötelezett támogatója az autizmussal élő gyerekeknek és családoknak. 2018-ban egy ambiciózus célt tűztek ki maguk elé, azt álmodták meg, hogy létrehoznak egy olyan mintaházat, amelyben a gyerekeket és a családokat tudják segíteni. Minél hamarabb diagnosztizálják a gyerekeket, hogy megkaphassák azokat a fejlesztéseket, amelyek segítségével teljesebb életet élhetnek

 

Kiemelte: nagyon sok családot érint az autizmus, de nem beszélünk róla eleget. Az alapítvány célkitűzése az edukáció és az elmúlt másfél hónapban a kampányban bemutathatták a nézőnek azokat a nehézségeket, amelyekkel a gyerekeknek és a családoknak nap mint nap szembe kell nézniük. "Nagyon jó volt látni, hogy karácsony közeledtével az emberek összefognak" - hangsúlyozta az alapítvány elnöke.

Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgató főorvosa kiemelte: a mintaház az intézmény telephelyén valósul meg, mind az épületet, mind a környezetét el tudják úgy készíteni, hogy az speciálisan az autista gyerekeket segítse.

Kiemelte: Magyarországon ez az első olyan egészségügyi intézmény, ahol multidiszciplináris csapat, egy csoport szakember dolgozik azon, hogy a diagnosztizált kisgyerek készségeit és képességeit feltárja, különféle modulokon keresztül fejlessze és a családot is segítse.

Mint mondta, minden gyerek problémája más, nekik arra kell készülniük, hogy megtalálják ezeket, terápiákat, számos fejlesztési lehetőséget kínáljanak. Ebben a házban harminc szobában, kezelőhelységben folytathatják a munkát, és egész sor szakember foglalkozik majd a gyerekekkel és a családokkal - mondta.

Az adás ideje alatt hét tárgyra lehetett licitálni. A Labrosse Dani képzőművész és a STRAND Fesztivál közönsége által készített monumentális Balaton-festmény 2 millió forintért talált gazdára, Szoboszlai Dominik válogatott labdarúgó meze pedig 550 ezer forintért. Melocco Miklós szobrászművész Léda és a hattyú című kisplasztikája 450 ezer forintért kelt el, Benkő László egyedi tervezésű fellépőruhája 300 ezer forinton zárta a licitet. A Herendi Porcelánmanufaktúra főnixmadár figurájára 1 millió forinton, a különleges horvát sakktábla 890 ezer forinton zárt. A Ferencvárosi Torna Club által licitre bocsátott relikvia, az FC Barcelona játékosai által aláírt mez 550 ezer forintért talált gazdára.

 

MTI/Fotók: Cseke Csilla

 

2020. december 21. 07:45
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Varázslóknak és boszorkányoknak öltöztek, így kedvezményesen mehettek be a látogatók a Gyöngyösi Állatkert elő Hallo...
A kötelező sorkatonaság bevezetéséről beszél a Tisza párt, miután kiderültek terveik a nyugdíjak megadóztatásáról, a...
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint Magyar Péteré - ez derül ki egy újabb fel...
Ketten meghaltak, amikor kamion csapódott az autójuknak Romániában. Sokkoló videó készült a tragédiáról, a teherautó...
Nemcsak magyar, hanem például egy svájci csapat is indult a kolbásztöltők versenyén a békéscsabai kolbászfesztiválon...