terrortámadás

Iszlamisták vezette tömeg rombolt le egy hindu templomot Északnyugat-Pakisztánban

A Dzsamiat Ulema-i-Iszlam (JUI-F) pakisztáni konzervatív iszlamista párt vezette tömeg gyújtott fel és rombolt le szerdán egy hindu templomot Északnyugat-Pakisztánban. - közölte egy magas rangú helyi rendőrségi tisztségviselő.

A Hiber Pakhtunkva tartomány Karak nevű településén történt incidenst jogvédők és Shirín Mazari, pakisztáni emberi jogi miniszter is elítélte.

A tárcavezető a Twitteren sürgette a bűnüldözési hatóságokat az elkövetők felelősségre vonására.
Irfanullah Hán, körzeti rendőrfőnök időközben közölte, hogy kilenc gyanúsítottat előállítottak a történtekkel kapcsolatban.

Szemtanúk beszámolói szerint a csőcselék a Dzsamiat Ulema-i-Iszlam párt helyi vezetőivel az élén azt követően támadta meg az 1900-as évek elején épített templomot, hogy a helyi hindu közösség engedélyt kapott az imaház felújítására a hatóságoktól. A békésnek indult tüntetés az imámok provokatív szónoklatai nyomán csapott át erőszakba.

A történteket megelőzően néhány héttel a kormány a vallási vezetők tanácsa jóváhagyásával engedélyezte egy új hindu templom megépítését Iszlámábádban. A muszlim többség és a hindu kisebbség általánosságban békésen él egymás mellett Pakisztánban, az utóbbi években azonban előfordultak hasonló erőszakos incidensek.

A pakisztáni hindu kisebbség nagy része Indiába vándorolt ki, miután az egykori brit gyarmatot felosztották 1947-ben.

MTI/A címlapfotó illusztráció

2020. december 31. 08:52
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Franciaország elnöke kijelentette, hogy a NATO-országok politikája okozta az ukrajnai konfliktust – jelentette ki Je...
Menczer Tamás szerint Tarr Zoltán nyíltan elismerte, hogy a Tisza Párt Brüsszel igényeit akarja kiszolgálni, és ha k...