Az ítélet további része értelmében szabadlábra kerülése után Mohammadi két évig nem hagyhatja el Iránt, két éven át nem lakhat Teheránban sem, valamint ugyanennyi ideig okostelefont sem birtokolhat - közölte a család, emlékeztetve arra, hogy egyelőre nem tudni, hogy az asszony egyáltalán mikor hagyhatja el a börtönt.
Az 51 éves aktivistát többször letartóztatták az évtizedek során, legutóbb 2021 márciusában. Ezt követően már öt alkalommal róttak ki rá büntetést, háromszor a börtönben folytatott tevékenysége miatt. Összesen 12 év és három hónap börtönbüntetésre, valamint 154 korbácsütésre ítélték.
Az ügyében december 19-én tartott tárgyaláson Mohammadi nem volt hajlandó megjelenni azzal az indokkal, hogy a forradalmi bíróság szerinte nem törvényes.