Íme egy kis matekfeladat: 12 éveseknek készült, Önnek mennyi idő megoldani?

A teszt valójában szülőknek lett kitalálva annak kiderítésére, hogy meg tudják-e válaszolni még azokat a kérdéseket, amiket az iskolában a 12 éves gyerekektől várnak el.

A házi feladatok gyakran nem csak a gyerekeken, de még a segítőszándékú szülőkön is kifognak. Főleg akkor, ha bonyolult matematikai képletekkel találjuk szemben magunkat, amihez nem feltétlenül elég a mindennap használt számviteli tapasztalat. Az iskola elhagyása után gyakran már néhány éven belül teljesen kitörlődik a felnőttek emlékezetéből az a rengeteg képlet és szabály, amiket korábban még kötelező volt tudni.

A Mirror éppen ennek tesztelésének érdekében egy rövid matematikai feladat megoldására buzdítja a lelkes szülőket, ami eredetileg egy 12 éves gyerek órájának tananyaga. Nos, Ön meg tudja oldani?

Bricktowntól 75 kilométerre fekszik Koala Creek. Egy ember az egyik városból a másikba autóval átlagosan 50 km/órás sebességgel tart. Mennyi idő alatt fog odaérni?

a, 40 perc

b, 1 óra 25 perc

c, 1 óra 30 perc

d, 1 óra 50 perc

A fotó illusztráció: Shutterstock

Megoldás

Ha nem sikerült kitalálni, akkor mutatunk egy talán már a feledés homályába veszett képletet, amit bizony régen mindenkinek kívülről kellett tudnia: t = s/v. Azaz a távolság idejéhez el kell osztanunk a megtett út hosszát a sebességgel. Az eredmény pedig nem más, mint 1.5, azaz másfél óra.

2023. november 20. 21:09
A hóval együtt a „csodaszarvas" is megérkezett, lefotózták, ahogy az utcán sétál az óriás
Valószínűleg nem sokan találkoztak még ekkorával.
Szükségállapotot rendelt el a Seychelle-szigetek elnöke
Szükségállapotot rendelt el csütörtökön Wavel Ramkalawan, a Seychelle-szigetek elnöke az egész Mahé-szigetet megrázó...
Állig felfegyverkezett katonák rontottak be egy konditerembe, videón a bizarr jelenet
„Ajándékot” is vittek.
Véletlenül kézen lőtte saját magát egy rendőr, azonnal műteni kellett
A nyomozás során vizsgált fegyver hibás volt, ezért sülhetett el a 33 éves tiszt kezében.
Bemutatott a nézőknek a népszerű híradós, elképesztő botrány lett belőle - Videó
Így kívánt jó napot mindenkinek.
Visszaszámlálás indul!
Indul a visszaszámlálás, már csak három nap és kiderül, hogy ki lesz az év legsokoldalúbb előadója! Rettegnek a vers...
Mókás húzásra szánták el magukat a ceglédiek, léptek, míg nincs ki mindenkinek a négy kereke
Adventi fényben tündököl a ceglédiek ellensége.
20 év van közöttünk, és?
Vannak olyan sztereotípiák, hogy a tíz, 15 vagy 25 év korkülönbség sok egy párkapcsolatban. Harsányi Levente és párj...
Soha nem fogom feladni!
Tóth Nikolett eddig a legbonyolultabb balett mozdulatokat is kecses könnyedséggel adta elő a színpadon, ma pedig egy...
Tóth Gabi veszi át Tóth Andi helyét, a rajongók kiakadtak
A fiatal tehetség közösségi oldalán közölte a hírt.
Nagy fájdalmakkal, zokogva távozott egy játékos a Farm VIP-ból
Hosszú Katinka reagált a vádakra
Döntő tárgyalások az EU-csúcs előtt
Mutatjuk a sokkoló videót a magyar válogatott kapus ijesztő sérüléséről
Shane Tusupék hatalmas bulit rendeztek születendő gyereküknek

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.