Igazoltatás közben derült ki, hogy körözik

Baleset miatt intézkedtek a szentendrei rendőrök az 51 éves férfivel szemben. Kiderült, a papírjai nem stimmelnek, mi több körözik is - olvasható a rendőrség oldalán.

Egy anyagi káros balesetnél intézkedtek a járőrök, 2021. április 6-án reggel Szentendrén a 11-es úton. A baleset egyik részesénél nem volt jogosítvány. A rendőrök külföldön kiállított személyi igazolványa alapján ellenőrizték a fényképes nyilvántartási rendszerben, ahol azonnal szembe tűnt, a kép nem egyezik a velük szemben álló férfivel.

A rend éber őrei a férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol B. István beismerte, valótlan adatokkal igazolta magát. Elmondta, hogy 13 évig Svédországban élt, ahol más névvel és személyi adatokkal készíttette el az igazoltatás során átadott közokiratot.

Az intézkedés során fény derült arra is, hogy a férfi jogosítványát évekkel ezelőtt járművezetés ittas vagy bódult állapotban vétségének gyanúja miatt bevonták, valamint az is, hogy ellene a Fővárosi Törvényszék európai elfogató parancsot bocsátott ki.

A szentendrei rendőrök az 51 éves B. Istvánt közokirat-hamisítás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint a rablás bűntette, személyi szabadság megsértésének bűntette és jármű önkényes elvételének bűntette miatt kiszabott, összesen 4 év 4 hónap jogerős büntetésének megkezdése miatt a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe kísérték.

A címlapfotó illusztráció.

2021. április 09. 05:58
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Alig 20 centi magas és néhány kiló, ugyanakkor nagyon makacs és önfejű. A tacskókat kutyabőrbe bújt Napóleonként is ...
family
Óriási az öröm, második gyerekét várja Hosszú Katinka! Máris megmutatjuk, hogyan jelentette be a nagy hírt és azt is...
family
Óriási bejelentés, Magyarországra jön Natalia Oreiro, a világhírű sorozat, a Vad Angyal sztárja! Ő lesz most vasárna...
family
GYILKOSSÁG - Halálra késelte ismerősét egy brit férfi hétfőn hajnalban Budapesten, a hetedik kerületben. Szórakozni ...
Nyolc méteres uszályban vonult az oltár elé Mikes Anna, a gyűrűket pedig Krausz Gábor kislánya, Hannaróza vitte oda ...
family