Húsklopfolóval kezében őrjöngött a féltékeny feleség

A konyhaablakból látta meg, férje egy másik nővel beszélget, emiatt elöntötte a méreg.

2020 áprilisában Tiszalúc területén egy sofőr irányt tévesztett, emiatt útbaigazítást kért egy utcán sétáló férfitól. A férfi készségesen segített a nem odavalósi autó utasain, de azzal nem számolt, ez milyen reakciót vált majd ki feleségéből.

A huszonéves feleség a konyhaablakból figyelte a történéseket, és észrevette, amint férje egy olyan autó ablakán hajol be, melynek hátsó ülésén egy nő ül. Égtelen haragra gerjedt, mivel úgy gondolta, férje azzal a nővel csalja meg őt, ezért felkapta a konyhában előtte heverő húsklopfolót és kirontott az utcára, férje után. Őrjöngve ütni kezdte az autó karosszériáját és ablaküvegét, a sofőr ijedtében elhajtott.

A járműben hozzávetőlegesen 80 ezer forintnyi kár keletkezett, ennek következtében a Szerencsi Járási Ügyészség vádat emelt a huszonéves nő ellen garázdaság és rongálás vétsége miatt- olvasható az ügyészség hivatalos oldalán. 

A címlapfotó illusztráció (police.hu)

2021. február 03. 14:38
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Ukrajna nem nyerheti meg a háborút. Erről egy nyugalmazott német tábornok beszélt egy interjúban.
Elismerte a korábbi ukrán külügyminiszter, Dmitro Kuleba, hogy Volodimir Zelenszkij rendelete miatt menekült külföld...
Újabb botrányos hangfelvétel szivárgott ki a Tisza pártból, melyből kiderült, hogy Tarr Zoltán már korábban is el ak...
Magyarország már több mint egymillió migránst tartóztatott fel a déli határon, ennek ellenére Brüsszel továbbra sem ...
Az európaiak elsöprő többsége elzavarná Ursula von der Leyen-t. Ez derült ki a Cluster17 legfrissebb kutatásából.