Holtan született, de mégis él a koronavírusos csecsemő

Még december elsején született az a harcos baba, aki a terhesség 25. hetében alig 765 grammal, holtan jött a világra majd újraélesztés után baktérium fertőzést kapott, és a koronavírus is megtámadta tüdejét.

A kis Archie holtan született az angliai Lancashire-ben még decemberben. Az orvosok közel 40 percen keresztül próbálták újraéleszteni, ami végül sikerült és stabilizálták az állapotát. Ezután inkubátorba került, öthetes korában pedig kiderült, hogy vérmérgezést kapott. Az orvosok ezután számos vizsgálatot elvégeztek rajta, többek között a koronavírus tesztet is, amiből kiderült, hogy megfertőzte a vírus. A baba tüdeje összeomlott, két hétig intenzíven kezelték. A kis harcost még kórházban ápolják, de márciusban amikor eredetileg is született volna, hazavihetik a szülei.

"Mindig is édesanya szerettem volna lenni. Elmondhatatlanul boldog voltam, amikor megtudtam, hogy várandós vagyok. Ő egy harcos, amikor először tartottam a kezemben, szürreális volt. A mellemen feküdt, és olyan könnyű volt, hogy csak a fejét éreztem" – mondta a büszke édesanya a Daily Mailnek.

A címlapfotó illusztráció 

2021. január 30. 12:47
Halálos baleset történt szombaton az M1-es autópályán Mánynál, ahol a 31-es kilométerszelvénynél a Győr felé vezető ...
Húsz nap elzárásra ítélte a bíróság azt az idős nőt, akinek a kutyái rátámadtak egy kislányra Zsámbékon. A gyereknek...
Hatalmas érdeklődés övezte a Harcosok Klubja edzőtáborát, amelyet szombaton Sátoraljaújhelyen rendeztek meg. A rende...
A Tisza Párt rezsiügyi ajánlata nem más, mint a rezsicsökkentés felszámolása – jelentette ki Czepek Gábor államtitká...
A tehetségkutató válogatója nem várt ellentéteket szült a szakemberek között.
150 ezren tüntettek a bevándorlás ellen Londonban. Egyre nagyobb feszültséget okoz ugyanis a tömeges migráció az Egy...
Hordágyon hozták le a tűzoltók a hegyről azt a férfit, aki túrázás közben sérült meg szombat délután a Pilisben. A D...
Meglátta egy biciklis futár, hogy egy nő egy lopott kerékpárral megy az út szélén Budapesten, megállította őt és a v...
A nyomravezetői díj ellenére sem találja a rendőrség azt a gyújtogatót, aki miatt márciusban leégett a szamosszegi s...
Konyhai bárddal támadt egy rendőrre egy férfi Ajkán. A járőrök azért mentek a lakásába, mert részegen üvöltözött és ...