Hollywoodi filmsztár bújik Vlagyimir Putyin bőrébe, filmet forgatnak az orosz elnökről

Az angol színész az orosz vezetőt fogja játszani Olivier Assayas „A Kreml varázslója” című filmjében.

Jude Law Vlagyimir Putyint fogja játszani Olivier Assayas új filmjében – írta az Entertainment Weekly. A színész a Deadline-nak adott interjújában elárulta, hogy az orosz elnököt a hivatalba lépése elején fogja alakítani.

Először tavaly tavasszal jelentették be, hogy Law játszik majd a A Kreml varázslója című filmben, de az csak most lett publikus, hogy kit is alakít benne.

A film Giuliano da Empoli azonos című bestseller regényének adaptációja. Jud Law mellett szerepel majd benne Alicia Vikander, Zach Galifianakis és Tom Sturridge is.

Jude Law-tól egyáltalán nem idegen a világ vezetőinek szerepe, hiszen alakította már XIII. Piusz pápát Az ifjú pápa című minisorozatban.

A színész azonban a tervek szerint Robert Downey Jr. mellett visszatér még John Watson szerepébe is a régóta készülő Sherlock Holmes 3 filmben.

A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

2025. január 12. 19:20
A Tisza beemelte programjába Brüsszel orosz energia tiltására vonatkozó célkitűzését. Az intézkedés minden magyarnak...
Videón a találkozó háttérpillanatai.
Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapjá...
Reagált a Szőlő utcai javítóintézet körül kialakult ügyekre és az azokkal kapcsolatos sajtóhírekre közösségi oldalán...
A magyarok kétharmada elutasítja az orosz energia tiltását, és a többség támogatja, hogy visszavonták Ruszin-Szendi ...
Még az év vége előtt kiegészítő nyugdíjemelést kap minden idős állampolgár, ezt Orbán Viktor jelentette be a közössé...
Szerdától nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a háromgyermekes édesanyáknak. Az intézkedés 250 ezer nőt érint ...
Orvosra, ápolóra és a biztonsági őrre is rátámadt egy fiatal férfi az esztergomi kórházban, miután nem engedték be a...
Barbinek Paulát még édesanyja, Tallós Rita sem tudta megvigasztalni.