Hihetetlen, hogy mit adott el a csernobili atomerőmű volt igazgatója

Elküldte a vádiratot a bíróságra a Kijev megyei ügyészség a csernobili atomerőmű volt igazgatója ügyében, akit radioaktív anyagok jogellenes kezelésével vádolnak - közölte pénteken az ukrán főügyész hivatalának sajtóosztálya.

A felügyeleti szerv rendelkezésére álló adatok szerint 2019 júliusában az atomerőmű vezetője aukciót hirdetett több mint 500 tonna sugárszennyezett fémhulladék árusítására, jóval az érték alatti, tonnánkénti 1000 hrivnya (mintegy 10 ezer forint) kikiáltási áron.

Szakértők szerint az államot az üzlettel 2,78 millió hrivnya (mintegy 30 millió forint) anyagi kár érte.

A főügyész hivatala nem nevezte meg az igazgatót. A TASZSZ orosz hírügynökség úgy tudja, hogy a csernobili atomerőmű igazgatója 2019. március 19-től 2020 áprilisáig Szerhij Kalasnyik volt.

1986. április 26-én történt a Kijevtől északra található Csernobilben a történelem legsúlyosabb atomerőmű-balesete. A robbanás következtében beomlott 4. számú reaktorból kiszabadult radioaktív anyagok mintegy 380 millió curie sugárzással szennyezték a környezetet. Több mint 200 ezer négyzetkilométernyi terület szenvedett sugárszennyezést, ennek 70 százaléka Ukrajnában, Fehéroroszországban és Oroszországban található. Az erőmű tovább működő 3. reaktorát 2000. december 15-én állították le végleg.

MTI/A címlapfotó illusztráció

2021. január 30. 09:13
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Azt hinnénk, az internet már nem tud minket meglepni? Mindenki kapaszkodjon meg: van egy férfi, aki nem táncol, nem ...
family
A sport nemcsak az egészségről szól, hanem közösségről, kitartásról és jövőképről is. Egyre több ismert ember vallj...
family
Már a levegőben érezni a feszültséget, a várakozást és a csillogást. A Megasztár versenyzői folyamatosan azon dolgoz...
family
Kifutópályák, amik hegyek közé, házak fölé vagy éppen a tenger szélére épültek. A világ legbizarrabb repterein lando...
family
Szerda reggel fékezés nélkül csapódott egy menetrend szerinti busz Szolnok belvárosában egy iskola épületébe. A jár...
family