Hatalmasat esett a színpadon a legendás magyar zenész - videóval

Elárulta azt is, hogy miért nem beszél már évek óta szerzőtársával.

A jövőre 80 éves Kossuth- díjas művész nagy terveket dédelget. Hamarosan régi szerzőtársával, Bródy Jánossal áll majd színpadra. Az Illés legendája exkluzív interjút adott a Tények Plusznak, amelyben a kettejük között lévő feszültség okairól is lerántotta a leplet.

A hazai beat- zene alapjait lerakó Illés együttes 79 éves legendája, Szörényi Levente és egykori zenésztársa, Bródy János nagy dobásra készülnek. Olyanra, amihez fiatalos lendületre és sok gyakorlásra van szükségük. A veterán zenész ikon hosszú ideje nem áll beszél szerzőtársával, Levente most tiszta vizet öntött a pohárba.

Már amikor az első számainkat írtuk, elhangzott, hogy mi nem vagyunk barátok. Munkatársak vagyunk. Tehát akkor nem kell csodálkozni, én nem csodálkozom semmin. Én éltem vele együtt, az, hogy most már nincs miről beszélnünk. Ennyi. Jöjjön más téma

– mondta a legendás zenész.

Ma már mosolyogva mesélt arról a balesetről Szörényi Levente, ami tavaly, az István a király 40. jubileumi előadása után történt. Bródy Jánossal ketten a show végi meghajlás után más-más irányban hagyták el a színpadot, kisebb-nagyobb sikerrel.

Nem figyeltem oda arra a 20 centi különbségre és kész. Pofára estem a színpadról. Valahogy feltápászkodtam. Hát gyerekek. Hála Istennek az István a király nem bukott meg, de a szerzők igen

– tette hozzá viccesen.

A drámai felvételen az is látszik, hogy Bródy azonnal a szerzőtársa segítségére sietett, annak ellenére, hogy egyébként még telefonon sem beszélnek egymással.

A teljes interjú:

2024. november 28. 09:23
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
Döbbenetes videót hozott nyilvánosságra saját magáról Dulin Metta. Ő az Ázsia Expressz egyik sztárja és remélhetőleg...
family
Sokkot kaptak a rajongók, amikor meglátták Varga Viktort a szőrzete nélkül. Levágta a szakállát, amit amúgy olyan ha...
family
PUSZTÍTÓ - Ketten meghaltak, amikor hatalmas tűz tombolt egy balatonfüredi házban, a pusztító lángok között felrobba...
Azt pletykálják, hogy titokban megszült Sydney van den Bosch! Mi most megkerestük a gyönyörű modellt, szóval már tud...
family
Zaklatták, meg akartak erőszakolni egy fiatal lányt a HÉV-en. Az édesapja a lánya segítségére sietett és úgy bepöcce...
family