Halottnak nyilvánították, majd feltámadt a ravatalozóban egy idős nő

A temetkezés dolgozói azonnal riasztották a segélyhívót.

Halottnak nyilvánítottak egy 74 éves nőt helyi idő szerint hétfő reggel egy nebraskai hospice ház orvosai, de miután elszállították holttestét, a beteg újra lélegzett – számolt be az esetről rendőrségi jelentések alapján a Mirror.

Constance Glatz hosszas betegség után hétfő reggel 9 óra 44 perckor halt meg orvosai szerint, nem sokkal később egy halottszállító autó a lincolni Butherus-Maser&Love Temetkezési Vállalathoz szállította. A nő holttestét egy dolgozó kezdte el felkészíteni a temetésre, amikor észrevette, hogy Glatz még mindig lélegzik. A rendőrség közlése szerint ekkor azonnal tárcsázta a 911-es segélyhívót, majd elkezdték a nő mellkaskompresszióját. A kiérkező mentők végül egy közeli kórházba szállították, ahol az orvosok megállapították, a halottnak hitt nő valóban életben van.

A rendőrség szóvivője az eset után elmondta, az elmúlt három évtizedes karrierje során még sosem volt része ehhez hasonlóban, és bár elsődleges adataik szerint a hospice ház dolgozói nem hibáztak, nyomozást indítottak az ügyben.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Bár az ehhez hasonló esetek nagyon ritkák, az utóbbi években többször fordult elő a világ más tájain is. Tavaly nyáron már a virrasztását tartották egy idős ecuadori asszonynak, aki felébredt a koporsójában, de korábban egy férfi a boncasztalon, egy hároméves kislány pedig a temetésén tért magához halála után.

2024. június 04. 19:16
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Van, aki tehetséges énekes. Mások a műsorvezetéshez értenek. De akadnak olyanok is, akik kiváló újságírók. Kádár Món...
family
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family