Halottnak nyilvánította Novozánszki Fannit

Hét év után jogilag befejeződött a meggyilkolt valóságshow szereplő Fanni-ügye. A Pesti Központi Kerületi Bíróság hivatalosan is halottnak nyilvánította Novozánszki Fannit. A lányt egyik ismerőse ölte meg, mert meg akarta szerezni a pénzét. Holttestét máig nem találták meg, de gyilkosát jogerősen elítélték.

Kamerafelvétel tanúskodik arról, hogy a gyilkos a Marina parti garázson keresztül cipelte ki az ájult valóságshow-szereplő Novozánszki Fannit. A férfi az ítélet szerint pénzszerzési céllal megölte a 24 éves lányt, majd összekötözte, nehezéket erősített rá és a Dunába dobta Fanni holttestét. A gyilkos a bizonyítékok ellenére végig tagadott, a lány holtteste pedig azóta sem került elő. Ennek ellenére elítélték őt emberölés miatt 20 év szabadságvesztésre.

Pontosan egy év telt el a jogerős ítélet óta, mire Fannit hivatalosan is halottá tudták nyilvánítani. Erről a lány édesanyja a Tényektől értesült.

Nem tudtam róla, igen? Amióta megszűnt azóta én nem nézem a közleményt

– mondta.

Az ügy jogilag most fejeződött be, hét év után Pesti Központi Kerületi Bíróság hivatalos döntést hozott.

A halál tényének a megállapítása, alapvetően a bűntető bíróságoknak az egy évvel ezelőtt ilyenkor hozott jogerős döntésén alapul

– nyilatkozta a Tényeknek Lichy József jogi képviselő.

A fiatal lány halottá nyilvánítása azért is volt fontos, mivel családja mindeddig nem fér hozzá az örökségéhez, nem tudták lezárni a bankszámláját, ahogy emlékművet sem tudtak neki állítani, ehhez ugyanis bírósági végzésre lett volna szükségük. A halottá nyilvánítás ellenére a szülők soha nem adják fel, hogy megtalálják Fanni maradványait.

2024. május 16. 10:15
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...