Haldoklót fosztott ki egy gátlástalan férfi Miskolcon

Elvette a pénzét, az elektromos cigarettáját és a távcsövét, majd sorsára hagyta. Később hiába hívtak hozzá mentőt, már nem tudtak rajta segíteni, a buszmegállóban meghalt. Kifosztóját most ítélte el a bíróság.

Miskolcon a belvárosban az egyik buszmegállónál történt a megdöbbentő eset. Tavaly nyáron a rekkenőhőségben egy férfi feküdt a földön, de senki nem segített rajta.

Egy gátlástalan férfi azonban lehetőséget látott benne, hogy a magatehetetlen áldozatot kizsebelje. Odament a földön fekvő, eszméletlen férfihez, aki még hörgött, mert a haláltusáját vívta, de a kegyetlen rablót ez nem zavarta és akcióba lépett.

Átkutatva a sértett ruházatát és oldaltáskáját, elektromos cigarettát, készpénzt, pénztárcát és egy távcsövet talált, amelyeket magához vett

– mondta a Tényeknek Molnár Tünde a miskolci törvényszék szóvivője.

Majd sorsára hagyta áldozatát, akihez nem sokkal később mások hívtak mentőt. A segítség azonban hiába érkezett gyorsan, a haldokló férfin már nem tudtak segíteni, a buszmegállóban életét vesztette. A kegyetlen férfit hamar elkapták és a bíróság most ítélte el. Kifosztás miatt találták bűnösnek, amit ráadásul úgy követett el, hogy áldozata nem tudott védekezni és azzal sem törődött, hogy haldoklik, vagyis nem hívott segítséget. Mindezért 4 és fél börtönre ítélte a bíróság.

Az ítéletet azonban nem jogerős, mert a gátlástalan férfi ugyan tudomásul vette, de az ügyész három nap gondolkodási időt kért és ha később fellebbez, akkor súlyosabb büntetést is kiszabhatnak.

2025. június 09. 08:43
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 11., csütörtök
Magyarok milliói rajongtak érte, ő volt egykor a Jóban Rosszban híres Tamás atyája... egy ideje azonban eltűnt a ref...
family
Most pedig megmutatjuk az Ázsia Expresszből azt, ami az adásból kimaradt. Most már megtehetjük, de nagyon figyeljene...
family
Kellemes, kora őszi idő volt aznap kedden, New York-i idő szerint háromnegyed kilenc. Még egy perc volt az első becs...
family
BRUTÁLIS MERÉNYLET! - Megrázó felvételeken a tragédia, nyakon lőtték Donald Trump bizalmasát egy rendezvényen, a keg...
family