Halálra rázott egy kilenc hónapos gyereket a horrordadus, kiderült, hogy miért

A kicsi négy napig küzdött az életéért a kórházban, de végül belehalt sérüléseibe.

Bűnösnek vallotta magát pénteki tárgyalásán az a 62 éves dadus, aki két évvel ezelőtt olyan erővel rázott meg egy kilenc hónapos gyermeket, hogy a pici nem sokkal később belehalt sérüléseibe – számolt be az esetről a BBC.

A lap felidézte, Karen Foster az angliai Haptonban vigyázott 2022 márciusában az akkor kilenc hónapos Harlowra, amikor a kisfiú véletlenül leesett a székről és vígasztalhatatlanul sírni kezdett. Az idős nő tárgyalásán elmondta, a hangos sírástól ideges lett, ezért rázta meg a gyermeket. Harlow légzése nem sokkal később leállt, a kilenc éves tapasztalattal rendelkező óvónő pedig azonnal tárcsázta a segélyhívót és azt mondta, hogy a gyermek „hirtelen összeesett”.

A mentőknek a helyszínen sikerült újraéleszteni a picit, akit azonnal kórházba szállítottak és alaposan megvizsgáltak. A CT-felvételek eredménye azonban súlyos sérüléseket mutatott a kisfiú agyában, egyebek között bevérzéseket és duzzanatokat. Az orvosok négy napig küzdöttek az életéért, ám már nem tudták megmenteni, a kicsi négy nappal később belehalt sérüléseibe.

Fotó: Lancashire Police

Vicces és játékos baba volt, aki imádta a Nyúl Pétert, a turmixot és a kekszeket. Egy olyan Harlow-alakú űrt hagyott mindannyiunk szívében, amit már semmi sem tud betölteni

– mondták a szülei a nő tárgyalásán. Az ügyben jövő csütörtökön várható ítélet.

2024. június 08. 12:00
Kórházba került Váczi Gergely, műteni kellett
A nehezén már túl van.
Elhunyt Jakabházy László
87 éves volt.
Elképesztő égi jelenségben lehet részünk, életünkben csak egyszer adódik ilyen
Szabad szemmel is látható lesz.
Őrizetbe vették Dél-Szudán alelnökét az elnökhöz hű erők
Dél-Szudánban az elnökhöz hű katonai egységek őrizetbe vették az afrikai ország alelnökét, Riek Machart - jelentette...
Bejrút: többen meghaltak egy izraeli támadásban Libanon déli részén
Tüzérségi támadás ért egy járművet.
Te jó ég, szétszedi a lakást!
Szétszedik a nappalit, lopnak a konyhapultról, leverik a tévét vagy éppen ott ólálkodnak, ahol nagyon nem kéne. Gond...
family
Életem 200 kiló felett!
Minden vágya, hogy felüljön egy repülőre. De ez 200 kilósan nehéz... Nehezen vagy sehogy sem férne bele egy székbe. ...
family
Tények teljes adás, 2025. március 27., csütörtök
GYILKOSSÁG - Megölte a gyerekkori barátját egy férfi Monoron. Részegen ünnepelték a névnapjukat, amikor összevesztek...
Nem csaljuk meg egymást!
Sokan azzal támadják Orosz Barbarát, hogy nincs is férje. Hogy az az ember, akiről ő élete szerelmeként beszél, nem ...
family
Gyere rám, Bali!
30 fok, egzotikus piacok, lélegzetelállító tengerpart, Balira repült Varga Viktor és most első kézből mutat meg mind...
family

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.