Halálos balesetet okozott egy önvezető autó, a sofőr már hiába próbált korrigálni

A Xiaomi kínai elektronikai vállalat aktívan együttműködik a rendőrséggel, és átadta a vezetési és rendszeradatokat, miután március 29-én a cég egy SU7 típusú elektromos járműve halálos baleset részese volt - közölte a vállalat kedden.

A Xiaomi nem erősítette meg az áldozatok számát, de az autó rendszeradatai alapján a jármű a baleset előtt úgynevezett intelligens önvezető üzemmódban volt, és óránkénti 116 kilométeres sebességgel haladt.

Az autóban ülő sofőr átvette az irányítást és megpróbálta lelassítani az autót, de végül óránkénti 97 kilométeres sebességgel betonoszlopnak ütközött Anhuj tartományban.

Az eddig leginkább okostelefonokat és háztartási eszközöket gyártó elektronikai vállalat tavaly áprilisban indította el a SU7 elektromos autó gyártását, melyből egy év alatt már több mint 136 ezer darabot értékesített, de egyelőre csak Kínában kapható.


A cég autója kétféle intelligens vezetési rendszerrel rendelkezik, amelyből a fejlettebb változat már LiDAR radartechnológiával is rendelkezik, ami olyan navigációs funkciókat tesz lehetővé, mint az ütközéselkerülés és a speciális járműfelismerés.

A Xiaomi szerint a balesetben érintett autó az SU7 alapváltozata volt, amely a LiDAR nélküli, kevésbé fejlett vezetési technológiával rendelkezik.

Több más technológiai céghez hasonlóan a Xiaomi is arra törekszik, hogy alaptevékenységein túl más területek, így az elektromos járművek gyártása felé terjeszkedjen. A vállalat azt is bejelentette, hogy 10 milliárd dollárt fektet be az ágazatba több mint egy évtized alatt, és a világ öt legnagyobb autógyártója közé kíván bekerülni.

MTI/A fotó illusztráció (Shutterstock)

2025. április 01. 18:51
Súlyos baleset a rakparton: A vízbe hajtott egy autó – Videó
Egyelőre nem tudni, mi áll a baleset hátterében.
Egy al-Kaidához tartozó dzsihadista szervezet azt állítja, hogy megölt 70 katonát Beninben
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz tartozó JNIM dzsihadista csoport azt állítja, hogy megölt 70 katonát két raj...
Megvalósítja gyermekkori álmát Liptai Claudia, elérkezett az idő
Izgatottan várja, hogy megtörténjen.
12 embert agyonlőttek a kakasviadalon
12 embert lőtt agyon egy fegyveres bűnbanda egy illegális kakasviadalon Ecuadorban. A vérengzésről sokkoló videó kés...
Elgázolta a vonat, majd eltűnt a férfi
Eltűnt egy súlyosan sérült férfi, akit elgázolt a vonat Pozsony környékén. Egy nő viszont meghalt, amikor mindketten...
Borzalmas csapás: Már csak az urnája mellé kaphatta meg a csokinyuszit Csabika
Szerettei nem feledik.
Dunai hajóbaleset: Sokan aggódnak, kiderült, ki az, aki eltűnt a vízben
Nem adják fel a reményt.
Otthonában lábadozik Gulácsi Péter, megható képpel üzent húsvétra
Az ünnepet a családja körében tölti.
Alig lesz felhő éjszaka
időjárás-jelentés, 2025. április 20., vasárnap
Tények teljes adás, 2025. április 20., vasárnap
DRÁMA - Részeg volt a motorcsónak vezetője, a Dunába borult egy öttagú társaság szombat este Budafok közelében. Hárm...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.