Halálos baleset Szőlőskislaknál, lesújtó fotók készültek a helyszínen

Két autó frontálisan karambolozott hétfő reggel Szőlősgyörök és Szőlőskislak között – számolt be az esetről az Önkormányzati Tűzoltóság Balatonboglár – Balatonlelle Facebook-közleményében.

A SONLINE értesülései szerint eddig tisztázatlan körülmények között történt a halálos kimenetelű baleset a 6711-es út 9-es kilométerénél, amelyben az egyik sofőr, egy 44 éves balatonlellei nő a helyszínen életét vesztette. Habár az áldozat újraélesztését egy jelen lévő nő megkezdte, majd a kiérkező egység átvette, már késő volt.

Mindkét járműben egy-egy személy utazott, a másik sofőr csodával határos módon könnyebb sérülésekkel megúszta a hatalmas ütközést, őt elszállították kivizsgálásra.


A szakemberek a roncsokat feszítővágó berendezés segítségével tudták áramtalanítani.

Az utat egy időre teljes széllességében lezárták, az autómentők már elszállították a roncsokat. Az eset körülményeit a Fonyódi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

2024. január 15. 18:37
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...
Minden magyar felelős minden magyarért, ezért Sebestyén József családja számíthat a kormány segítségére. Ezt Orbán V...