Hagyta meghalni ivótársát az égő házban

A nő egyszerűen bezárta az ajtót és segítségnyújtás nélkül elment a helyszínről, ahol a férfit egy héttel később, holtan találták csak meg.

A 40 éves nő 2019. április 30-án a kora délutáni órákban a sértettel együtt italozott egy elhanyagolt salgótarjáni lakóházban. A férfi a ház bejárati ajtóval szemközti szobájában a nő mellett fekve, a közvetlenül a padlóra helyezett ágyneműk között dohányzott, majd az izzó cigarettáját egy párnában nyomta el, ezért a fekvőhelyük lángra kapott.

A nő a tűz miatt elindult kifelé a helyiségből, erre felszólította a férfit is, aki felállt és a szobából még kijutott ugyan, de a bejárati ajtóig már nem ért el, mivel a belélegzett nagy mennyiségű füst miatt az előszobában eszméletét vesztve összeesett.

A nő észlelte, hogy a férfi nem jön ki, azonban nem segített neki kijutni és a szomszédoktól sem kért segítséget. Ehelyett a ház előtt leült, majd egy idő elteltével – hogy a füst ne áramljon ki a lakásból – a bejárati ajtót bezárta és elment a helyszínről.

Fotó: Magyarország Ügyészsége

A házban nem volt nagy mennyiségű éghető anyag, és a zárt nyílászárókon keresztül oda a tüzet tápláló oxigén nem jutott be, így a tűz kialudt, a férfi azonban a füstgázmérgezés következtében elhunyt, nem kizárt hogy már a bejárati ajtó bezárása előtt. Holttestére csak egy hét múlva találtak rá - számolt be róla a Nógrád Megyei Főügyészség.

A nőtől nem volt ugyan elvárható, hogy a saját életét is közvetlen veszélybe sodorva a házba visszamenjen a férfiért, és az sem bizonyos, hogy a sértett élete a bármilyen rövid időn belül érkező segítséggel megmenthető lett volna, de mivel a nő a tőle elvárható minimális segítséget sem nyújtotta, ezért a Salgótarjáni Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat ellene, vádiratában felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására és a 400 ezer forint bűnügyi költség megfizettetésére tett indítványt.

2021. május 18. 08:45
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Már a mentők sem tudták megmenteni az életét.
Nem akárki bukkant fel október 23-án a Tisza Párt vonulásán. A korábban éveket börtönben töltő Tasnádi Péter úgy tűn...
Európában is pontosan tudják, hogy a békecsúcs nem került le a napirendről, az időpontja kétséges, de hogy lesz, afe...
Ketten is megsérültek, miután rendőrautónak csapódtak szerdán Budapesten. Egy 17 éves fiú száguldozott a rollerrel, ...
Sarkadi Zsolt még a 444 szerzőjeként egy ócska álhírtől eljutott Orbán Viktor lemondatásáig és a polgári jóízlésig, ...