György László a sajtótájékoztatón elmondta: az elszabaduló energiaárak miatt egész Európában emelkedik az üzemanyagok ára, a rendkívüli helyzetben pedig rendkívüli intézkedésekre van szükség. A kormány - ahogy eddig is - a magyar családok oldalán áll, ezért vezették be a benzinárstopot, a kamatstopot, az élelmiszerárstopot és tartják fenn a rezsicsökkentést - tette hozzá.
A kormány ugyanakkor nyitott arra, hogy meghallgassa a kisvállalkozások szempontjait, ezért tartottak egyeztetést hétfő délelőtt a VOSZ és a legtöbb, minden méretű településen kis benzinkutakat működtető Mobil Petrollal - tette hozzá. Úgy fogalmazott: előremutató tárgyalásokat folytattak, megállapodtak abban, hogy a kialakult helyzetet konstruktívan kezelik, és közös céljuk az infláció féken tartása, a magyar családok védelme a külföldről begyűrűző áremelkedéssel szemben.