Gyászol Leslie Mandoki, jó barátját vesztette el

A Máté Péter-díjas magyar fuvolista, énekes és dalszövegíró, a Mini együttes alapítója és frontembere, Török Ádám nemrégiben távozott az élők sorából, zenésztársai azóta sem tudták feldolgozni a hatalmas veszteséget, ahogyan Leslie Mandoki sem, aki halála előtt nem sokkal még jövőbeli terveikről beszélgetett Ádámmal.

Török Ádám, vagy ahogyan csak szakmabeli kollégái hívták „Gyugyó” Leslie szerint a magyar progresszív rock és jazzrock egyik legprofibb magyar képviselője volt, ezért a Mandoki Soulmates alapítója hatalmas veszteségnek tartja barátja halálát. Ádám mindig a szakma legjavával dolgozott együtt, Lesliet már 16 éves kissrácként teljesen elvarázsolta a Bem-rakparton tartott fellépések atmoszférája, így valódi ikonikus legendaként tartotta számon a Mini alapítóját.

A tehetséges zenészt Leslie a Mokka csütörtök reggeli adásában a 2016-ban elhunyt Somló Tamáshoz hasonlította, mindketten vidám és magával ragadó személyiséggel rendelkeztek, szinte képtelenség volt nem jóban lenni velük.

A „Gyugyó”, ahogy mi hívtuk, a Török Ádám tulajdonképpen abban különbözött sok más zenésztől, hogy mint vezető személyiség ment egy úton, ő csak azt akarta játszani, amit ő helyesnek és igaznak és őszintének tartott a közönsége számára

– mondta Leslie. Majd leszögezte, a Bem rakpart 6. szám alatt anno működő koncerthelyszín falai örökké őrizni fogják legendás zenésztársa emlékét.

2023. április 27. 10:49
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 12., péntek
Korda György és Balázs Klári szokás szerint kicsit izgul, mert minden közönségtalálkozó egy kincs az életükben, amir...
family
Most először áll kamerák elé Schobert Norbi egykori testnevelő tanára és sosem hallott történeteket, sőt titkokat ár...
family
Kulifai Máté a Hetek főszerkesztő-helyettese összegezte az eddig megtudottakat Charlie Kirk feltételezett gyilkosáró...
VÉRLÁZÍTÓ BOTRÁNY! - Az egész országot lázban tartja az édesapa ügye, aki rátámadt egy férfira, mert az meg akarta e...
family