Gulyás: a háziorvosok bérnövekedésének mértéke a praxisközösség szorosságától is függ

A háziorvosokra is kiterjesztik az orvosi béremelést, de esetükben a növekedés mértéke attól is függ, hogy a doktor szorosabb vagy lazább praxisközösséget vállal.

A kormány az alapellátásban dolgozók együttműködését látja jó megoldásnak: a svájci minta alapján létrehozandó praxisközösségek lényege, hogy kevesebb orvos több beteget tud ellátni azáltal, hogy a konzorciumban dolgozó doktorok rálátnak egymás munkájára, egyszerűbben tudják helyettesíteni egymást, a praxisközösség vezetője pedig összefogja a feladatokat - írta pénteki számában a Magyar Nemzet a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely bejelentését felidézve.

A döntés nem előzmények nélküli, a kabinet 2019 óta összesen 10,7 milliárd forintnyi támogatással ösztönözte a háziorvosokat a praxisközösségek létrehozására; a Három generációval az egészségért program részeként 149 orvoskonzorcium nyert támogatást.

Gulyás Gergely tájékoztatása szerint ezekbe a már működő közösségekbe, illetve a közeljövőben alakuló újakba tudnak majd becsatlakozni a fogorvosok is.

A fotó illusztráció

A miniszter kifejtette: aki szoros praxisközösséget vállal, az teljes egészében megkapja a béremelést, ha lazább formát választ, akkor az orvosi bértábla szerinti különbözet nyolcvan százalékát kapja, ha pedig egyáltalán nem vesz részt praxisközösségben, akkor a különbözet harminc százalékával emelik a fizetését.

A Magyar Nemzet emlékeztetett arra, hogy a kormány az elmúlt években jelentős lépéseket tett az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók anyagi megbecsüléséért, tavaly októberben pedig benyújtották az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt.

Ez alapján - amelyet a parlament egyhangúlag, 165 igen szavazattal fogadott el - az orvosok három lépcsőben történelmi léptékű béremelést kapnak. A Magyar Orvosi Kamara által elkészített bértábla szerint egy kezdő orvos bére 2023-ra a korábbi 255 ezer forintról 687 ezer forintra emelkedik, a negyven év szakmai tapasztalattal rendelkező orvosé pedig 525 ezer forint helyett 2,4 millió forint lesz.

Az idei évtől induló béremelés érinti az orvosokat, szakorvosokat, fogorvosokat, szakfogorvosokat, gyógyszerészeket, szakgyógyszerészeket, illetve a kormányrendeletben meghatározott munkakörben egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatottakat is.

 

MTI/A címlapfotó illusztráció

 

2021. január 22. 07:28
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Egyszerre terjed az influenza, a Covid, és a nyugat-nílusi vírus Magyarországon.
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
A Tisza a nyugdíjrendszert is teljesen átalakítaná, ugyanis ezt várják el tőlük Brüsszelből. Ezzel szemben a kormány...
A Mátra után már a tokaji borvidéket is elérte az aranyszínű sárgaság nevű szőlőbetegség. A szőlőkabóca által terjes...
Két héten belül Budapestre érkezik Vlagyimir Putyin és Donald Trump, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljana...
Senki sem törődött vele, de a különleges látogatót végül a vadvédelmi őrök távolították el.
Kétszer annyian vettek részt a második Harcosok Klubja edzőtáborban Zánkán, mint az első eseményen, de sokan még így...