Gregor Bernadett fontos dologra hívta fel a figyelmet

Az állatvédelem időről időre előkerülő téma, amiről sosem lehet eleget beszélni. Gregor Bernadett Jászai Mari-díjas színésznő rendszeresen tart állatvédelemmel kapcsolatos beszélgetéseket, a pénteki Mokkában pedig kiemelte, nyáron kiemelten fontos kedvenceink védelme.

A nagy nyári hőségben kiemelten fontos, hogy figyeljünk kedvenceinkre, és biztosítsuk nekik a megfelelő folyadékmennyiséget, valamint szakértő szerint ilyenkor a kinti kutyát is jobb bent, klimatizált helyiségben tartani. A pénteki Mokkában Danai Valéria, az Összefogás a Szánhúzókért Alapítvány elnöke, valamint Gregor Bernadett Jászai Mari-díjas színésznő fejtették ki, miért tartják fontosnak azt, hogy az emberek az állatvédelem témájában minden információt megkapjanak.

Azt látom, hogy szerencsére már a fiatalok is nyitottak az állatvédelem felé, azonban sok olyan dolog van, amit viszont szerintem laikusok egész egyszerűen nem tudnak, mert nincs honnan megtudni. Ezeket szerintem érdemes elmondani, egyszerű példa erre, hogy mi a különbség a tenyésztő és a szaporító között, valamint, hogy miért érdemes ivartalaníttatni

– magyarázta a színésznő, aki maga is két hosszúszőrű juhászkutya boldog tulajdonosa.

2023. július 21. 10:20
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Nem meglepő, hogy Magyar Péter egy megszorításokért rajongót választott maga mellé.
Császár Attila interjút adott a Tényeknek.
Miközben a Tisza támogatottsága csökkenésnek indult, a Fidesz erősödni kezdett, mindez Kötcsén is érzékelhető volt: ...
Akasztással fenyegették a közmédia stábját tiszás szimpatizánsok vasárnap Kötcsén. Császár Attilát és kollégáit egés...
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség közleményben ítélte el a Tisza Párt kötcsei rendezvényén történt atrocitásokat, ahol...