Fogkefe miatt verte meg brutálisan barátnőjét

Egy fogkefe miatt rendezett féltékenységi jelenet után esett neki párjának gyáli otthonukban egy 37 éves férfi.

2020. augusztus közepén a 37 éves férfi kezdetben csak szóban nehezményezte a talált fogkefét, mivel nem tudta kihez tartozik. Rövid időn belül azonban ütni kezdte élettársa fejét, és rugdosta az oldalát is. Az asszony próbált védekezni, de azt is már csak ködösen érzékelte, hogy támadója a szobában talált két mobiltelefont is ripityára tört - írja a police.hu.

Mint kiderül a fogkefe a nő gyermekéé volt.

A bántalmazott nő nem akart orvoshoz fordulni a történtek ellenére sem, végül egyik barátnője unszolására mégis megtette. Kiderült, sérülései súlyosak.

Az elkövető a kihallgatása során mindent beismert, és azt is elmondta, nagyon bánja tettét, bocsánatot is kért.

A Dabasi Rendőrkapitányság a férfi ellen testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, a nyomozati iratokat átadta az ügyészségnek.

2021. február 04. 17:33
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Brutális Tisza-csomag bevezetésére készülne a Tisza Párt a választás után. Az SZJA emelése, a társasági adó mértékén...
A kormány 2022 óta közismerten békepárti – közölte a Fidesz frakcióvezetője, miután Alföldi Róbert bejegyzésben bírá...