Filmbe illő csalással lopott 70 millió forintot

Hetvenmillió forintnyi euróval fogták el,  csalással gyanúsítják a rendőrök.

Rip deal néven ismert a bűncselekmény, amellyel az elmúlt egy évben három alkalommal összesen több mint 20 millió forinttal károsíthattak meg magyar sértetteket. A külföldi bűnözők gondos szervezéssel, valós cégek nevében, több szereplőt alkalmazva, jól felépített kerettörténettel ejtették tévedésbe áldozataikat - közölte a rendőrség.

Egy eladásra hirdetett budapesti családi ház megvételére jelentkezett angol és olasz telefonszámokról egy magát olasz üzletember alkalmazottjának kiadó nő. Az értékes ingatlan adásvételében játszott közvetítői szerepéért 200 000 eurót kért. Az asszony december 3-ára egy fővárosi ügyvédnél beszélt meg találkozót a hirdetővel, akinek ott be kellett mutatnia, hogy nála van a mintegy hetvenmillió forint értékű valuta. A pénzt egy borítékba tették, amit a nő mintegy véletlenül a táskájába rakott, de szinte azonnal vissza is adta, hogy fizetni csak az üzlet létrejötte után kell. Nem sokkal később sietősen távozott, ami az ügyvédnek és az ingatlantulajdonosnak gyanús lett, ezért kibontották a borítékot. A tasakban euró helyett jóval kevesebbet érő üzbég bankjegyek voltak (200 üzbegisztáni szum alig ér többet, mint öt forint). A lakáshirdető az éppen taxiba szálló nő után rohant, és visszatartotta a rendőrök érkezéséig. A 200 000 euró az asszony táskájának az észrevétlen borítékcserét segítő rejtett rekeszéből került elő.

Fotók: police.hu

Az ügyben a budapesti rendőrség nagy kárt okozó csalás bűntett gyanújával indított eljárást. A 33 éves román állampolgárt őrizetbe vették, a bíróság december 6-án elrendelte bűnügyi felügyeletét.

A BRFK nyomozásának adatai szerint az asszony, és jelenleg ismeretlen külföldi bűntársai nem először követtek el ilyen bűncselekményt Magyarországon. Egy évvel ezelőtt egy-egy ipari telephely látszólagos megvásárlása kapcsán kértek 200-200 ezer euró közvetítési díjat. A trükkös módon kicserélt borítékokban akkor papírfecniket találtak a becsapott üzletemberek, akik már csak későn vették észre a csalást. A bűnözők jól felépített történetekkel dolgoztak; a bizalom elnyerése érdekében az ingatlanhirdetőkkel Rómában is tárgyaltak, mielőtt kicsalták volna pénzüket.

2020. december 14. 08:15
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Taras Kacska úgy véli, hogy „kreatív megoldásokkal” lehet legyőzni Magyarország ellenállását Kijev EU-csatlakozásáva...
Ha sikerrel jár a Budapesti Békecsúcs, a magyar gazdaság végre fellélegezhet, és visszatérhetünk a háború előtti növ...
Mandula Ádám nem teszi zsebre, amit Brasch Bence mondott róla.
időjárás-jelentés, 2025. október 19., vasárnap