Filmbe illő hajszát rögzítettek Nyírbátorban - videóval

Egy bedrogozott sofőr jogosítvány nélkül kezdett menekülni a járőrök elől, akik igazoltatni akarták őt. Több utcán keresztül üldözték, letarolt egy drótkerítést és egy buszmegállót is, majd utasait hátrahagyva elmenekült a helyszínről. A rendőrök végül a testvére házánál fogták el. Most vádat emeltek a felelőtlen sofőr ellen.

A rendőrök üldözték a száguldó sofőrt Nyírbátorban. A járőrök figyeltek fel a szabálytalanul közlekedő autósra az utcán, aki úgynevezett kristály drogot fogyasztott, majd úgy kezdett vezetni. Igazoltatni akarták, az ámokfutó viszont ekkor a gázra taposott és menekülni kezdett a rendőrök elől. A hajsza több utcán keresztül zajlott, a járőrök végül egy másik egység segítségét is kérték, akik az úton keresztbe állva várták a menekülő férfit. A szabálytalan autós viszont ezt is kikerülte, ami a videón is látható. Az útpadkára hajtott és ezen keresztül akart meglógni a rendőrök elől.

Majd elvesztette a kocsi feletti uralmát és először egy kerítésnek, majd egy buszmegállóba csapódott. Ezután kiugrott az autóból és anélkül, hogy a könnyebben sérült utasoknak segítséget nyújtott volna, futva elmenekült.

Az elképesztő üldözés ugyan már két évvel ezelőtt történt, máig jól látszódnak a becsapódás nyomai a buszmegállóban és a drótkerítésen is. A sofőr végül a testvére házához menekült, ott fogták el a rendőrök. Kiderült, hogy jogosítványa sem volt és az üldözés során is rengeteg szabályt megszegett, így most több mindenért is felelnie kell.

A vádlottnak nem ez volt az egyetlen esete, amikor hasonló körülmények között igazoltatták, ezért az ügyészség több rendbeli, eltiltás hatálya alatti járművezetés közúti veszélyeztetés, segítségnyújtás elmulasztása, kábítószer birtoklás és bódult járművezetés miatt emelt ellene vádat, indítványozva, hogy a férfit a bíróság évekre zárja börtönbe.

Hamarosan tárgyalást tarthatnak majd az ügyben.

2025. május 31. 12:19
Sebestyén József kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító k...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
Három helyen eltört a gerince, a tüdeje összeesett és többször is meg kellett műteni azt a tűzoltót, aki a viharban ...
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség közúti egy férfival szemben, aki egy téli ...
Minden segítséget megad a magyar állam az Ukrajnában kényszersorozás közben agyonvert kárpátaljai férfi családjának ...
A főpolgármester továbbra sem törődik a Budapestet sújtó közlekedési káosszal, ragaszkodik a besült ötletéhez: annak...