Filmbe illő akció zajlott Zuglóban, a három férfit másodperceken belül kiszedték a kocsiból

A három férfi több kerületben is űzte az ipart már egy éve.

Lopások miatt fogott el április 1-jén Zuglóban a rendőrség egy nagy akcióban három férfit, akik az Erzsébet úton figyeltek meg éppen egy autót, majd amikor a vezetője távolabb ment, egyikük betörte a kocsi oldalsó ablakát, kivett egy sporttáskát, majd futva távozott. A táskában – a ruhaneműk mellett – több millió forint volt – közölte a rendőrség.

Kiderült, hogy a három férfi már 2024. május 6. óta hasonló módszerrel rendszeresen követett el kocsifeltöréseket a főváros III., IV., XIV., XV. és XVII. kerületeiben. A hatóság tudomására eddig kilenc eset jutott, és a bűncselekményekkel okozott kár szinte minden helyszínen több millió forint.

A három férfit az elfogásukat követően a nyomozók kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat.

2025. április 05. 16:17
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 7., vasárnap
MEGHALTAK - Áttért a szembesávba, tömegbalesetet okozott és meghalt egy sofőr Kisszállásnál, négy autó és egy hűtőka...
Legóból épített kerekesszéket egy lebénult kismacskának egy borsodi állatmentő. A kölyökre öt hetes korában találtak...
Nem sokkal Orbán Viktor beszéde előtt Magyar Péter és a Tisza szimpatizánsai hatalmas káoszt okoztak Kötcsén. A párt...