
Egy mozdulat megmenthette volna az autós életét az M1-esen
Az MSZP a mentésügy kiemelt pénzügyi támogatására, a DK pedig a mentősök fizetésének rendezésére tett ígéretet hétfőn, a mentők napja alkalmából.
A Fidesz közleményében köszönetet mondott minden egészségügyi dolgozónak, akik elképesztő munkát végeznek a koronavírus-járvány harmadik hullámában is.
"Gyurcsány és a szocialisták 600 milliárdot vettek el az egészségügytől és egyhavi bért az egészségügyi dolgozóktól" - jegyezték meg, hozzátéve: a Fidesz-KDNP arra törekszik, hogy a megbecsülést az egészségügyi dolgozók anyagilag is érezzék. A kormány 70 százalékkal emelte három év alatt az ápolók bérét, és az orvosok is soha nem látott bérfejlesztésben részesültek. "A kórházak, szakrendelők, mentőállomások, háziorvosi rendelők országszerte megújulnak, hogy az egészségügyi dolgozók számára méltó körülményeket biztosítsunk" - írta közleményében a Fidesz.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Egy mozdulat megmenthette volna az autós életét az M1-esen

Holtan találták az eltűnt polgármestert Szombathely mellett

Új csalási forma terjed: 1 millió forintot is elkérhetnek egy sürgős javításért

Párja gyerekét zaklatta szexuálisan egy férfi Ácson

Videón, ahogy a levegőbe repül egy biciklis Dunaharasztiban

Megölte Révész Zsuzsát lánya focista párja, újabb részletek derültek ki

Brutális baleset Bonyhádnál, több mentőt riasztottak a helyszínre

Biztonsági őrökre támadt egy dühös szurkoló - Videó

Fiatal késelt Sopronban, egy gyorsétteremnél csapott le

Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre

Dráma egy borsodi gimnáziumban, többszáz diákot evakuáltak

Ma jelentették be: Ez vár a magyar autósokra