Fésűs Nelly félt, hogy az első kérdésnél kiesnek

A lányával együtt játszott a színésznő.

A péntek reggeli Mokka egyik vendége Fésűs Nelly volt, aki lányával, Csengével együtt a vasárnap esti Legyen Ön is Milliomos műsorban fognak szerepelni. Beavatta a közönséget a vetélkedő izgalmaiba.

A színésznő úgy kezdte az interjút, hogy komoly fenntartásai voltak a műsorral szemben, ugyanis otthon ülve sokszor játszanak a férjével, de élőben még nem próbálta ki magát.

A felelősségmentesség, az a könnyű otthon

 – mondta, majd hozzátette, hogy a stúdióban sokszor olyan kérdésekre nem tudta a választ, amit otthon biztos, hogy rögtön ment volna.

Elmesélte, hogy miért volt igazán nyugtalan a műsor forgatása előtt.

A legnagyobb félelem az volt, hogy bemegyünk az első kérdésnél, és haza is jövünk…

- vallotta be Fésűs Nelly.

Hozzátette, hogy nagy könnyebbség volt, hogy a lányával együtt jött a műsorba, aki azonnal igent mondotta felkérésre, és egy nagy játéknak fogta fel a vetélkedőt.

Két területet fedtünk le ezzel, hogy két generáció vagyunk

– tette hozzá, és bár sok mindenben egyetértettek, volt, hogy ő döntötte el, hogy melyik választ jelöljék meg helyesnek.

Nagyon élvezte a forgatást, és úgy gondolja, hogy egy igen szórakoztató műsor várja a nézőket vasárnap este 20 órakor a TV2-n.

2025. július 25. 12:56
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
" Semmiféle morális alapja nincs, tönkretette a tisztikart".
Az Egyesült Államok elnöke kijelentette: úgy véli, Soros finanszírozza Amerika-szerte kitört baloldali tüntetések na...
Legkevesebb 12 pakisztáni katona és biztonsági ember vesztette életét szombaton az ország északnyugati, Afganisztánn...
Sűrű programról számolt be pénteken Orbán Viktor: Abu Dhabiban interjúkat és tárgyalásokat folytatott, majd Dohában ...
A világ legmagasabb napraforgóját termesztette egy ukrán származású férfi az Indiana állambeli Fort Wayne-i kertjéb...