
Luxuskastélyból a börtönbe: lebukott a milliárdos
Az ügy részleteiről a csütörtöki Mokkában Krasznai Dóra ügyvéddel beszélgettek a műsorvezetők.
Az ügyvéd az iskola felelősségét emelte ki az ügyben.
"Kulcsfontosságú, hogy az iskola ezeket a helyzeteket megelőzze, vagy ha ez nem sikerül, akkor megfelelően magához vegye a kezdeményezést, és kezelje ezeket az ügyeket.
A gyermekek az iskola felügyelete alatt vannak tanítási időben, szünetben is, és biztosítania kell az iskolának a gyerekek testi, lelki épségét. Ilyen nem fordulhat elő, hogy súlyos bántalmazás érjen egy gyereket az iskolában" - fejtette ki Krasznai Dóra.
A szakember a megfelelő iskolai protokollt, szabályozást hiányolja.
"Azt látom, hogy sokszor az iskolák nem igazán tudják, hogy mi az ő kötelezettségük, vagy még nem elég felkészültek arra, hogy milyen aprólékosan kell leszabályozni az ott lévő viselkedéseket, és a tanárok, illetve a felügyelő tanárok felelősségét, és kötelezettségét.
Alaposan át kell gondolni, hogy a nem tanítási időben, szünetben ki, hogyan felügyeli a gyerekeket" - emelte ki a jogász.
Kihangsúlyozta, hogy ha az iskolában bármiféle testi, lelki bántalmazás éri a gyereket, akkor legelőször az iskolához, a tanárához, igazgatóhoz kell fordulni, és ha ott nem törődnek vele, akkor a gyermekvédelmi szerveket vagy az iskolát fenntartó önkormányzatot kell értesíteni, végső esetben rendőrségi feljelentést lehet tenni, de az semmiféleképpen sem megoldás, amit a szülő tett.
Az iskolának pedig mindig kötelessége tájékoztatni a szülőt az ott történtekről.
Ebben az esetben ez nem történt meg, ezért érezhette úgy a szülő, hogy be kell mennie intézkedni.
A szakember fontosnak tartja, hogy az iskolában legyen egy kijelölt személy, akihez a gyerekek iskolaidőben is fordulhatnak, ha van valamilyen problémájuk, így megelőzhetőek az ilyen esetek.

Luxuskastélyból a börtönbe: lebukott a milliárdos

Újra a luxusért küzdenek a Bajnokok és a Kihívók

Meghalt Földes Imre

Lehullt a lepel, ő a Megasztár negyedik zsűritagja

"Ismét apa lettem!" - Szabó Ádám ledobta a bombahírt

Kétségbevonhatatlan fotó! Apa lesz a fiatal magyar énekes

Napi cuki: videón a győri állatkert újszülött dromedárja

Kiderült egy újabb név, de ki csatlakozik még a Megasztár zsűrijéhez?

„Engedjenek vissza a családomhoz” – vallomást tett Curtis testvére a bíróságon

Kiderült mennyiért árulja a lakását Bódi Megyer és felesége

Szoros párbaj döntött: könnyek között búcsúzott az Exatlonból a Bajnok csapat tagja

A nyelvtanulás illúziója: Amit eddig hittünk, csupán téves délibáb?