Fellökte az idős nőt, majd kirabolta

A rendőrök indítványozták, a bíróság pedig elrendelte a 30 éves férfi letartóztatását.

2022. január 15. 08:59

A gyanú szerint egy férfi január 10-én 11 óra 20 perckor Budapesten a XIX. kerületben egy utcán sétáló nő kezéből kikapta a mobiltelefonját, majd megpróbálta elvenni a táskáját is​, de az asszony védekezett, így az elkövető fellökte őt és elfutott – közölte a rendőrség.

Kifejtve, hogy a 68 éves nő nem sérült meg; az eset után azonnal szólt az éppen arra járőröző rendőröknek, akik a személyleírás alapján 20 percen belül a helyszín közelében elfogták a feltételezett elkövetőt, akitől a mobil is előkerült.

A XIX. kerületi nyomozók a 30 éves R. Zsoltot rablás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, mely során részben beismerő vallomást tett. A rendőrök őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság január 12-én elrendelt.

MTI/A címlapfotó illusztráció (police.hu)

Márki-Zay ötlete az egészségügy magánosítására: Indiába küldené szemműtétre a magyarokat
Újabb ötlete derült ki Márki-Zay Péternek az egészségügy magánosításáról. Amerikai mintára Indiába küldené szemműtét...
G.w.M végre megszólalt
A rapper erős hangvételű írásában árulta el, hogy eddig miért hallgatott a botránnyal kapcsolatban.
Ájultra verte a buszsofőrt a brutális férfi
Egy budapesti buszsofőrt tavaly februárban életveszélyesen bántalmazó férfi ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség...
90 nyugtatót vett be, kitartó csapatmunkának köszönheti az életét
A 61 éves nőre csak alapos nyomozómunka után bukkantak rá a rendőrök, ugyanis a segélykérő szinte semmilyen informác...
Karácsonyék több külföldi vevőnek is el akarták adni a Városházát
Orosz, olasz és amerikai befektetőknek is eladták volna a budapesti Városházát Karácsonyék, azonban a szóba került ü...
Rémálmában már látta a párbaj végét
Fiatalabb és erősebb is lehet, mint ő: Mischinger Péter mégis azt reméli, legyőzi péntek este Andrist az Exatlon har...
Tények teljes adás, 2022. január 21., péntek
SZÍVSZORÍTÓ - Rengetegen gyászolják Danikát, a család összetört, a szomszédok mécseseket gyújtottak, az újpesti kisf...
A mai napig hisznek abban, hogy él
Hamarosan fény derülhet az igazságra, hogy miért és hogyan halt meg Molnár Csilla. A fiatal szépségkirálynő tragikus...
Az utolsó Jimmy-gála lehet az idei?
64 éves lenne a Király, Zámbó Jimmy több százezer rajongó bálványa, a magyar könnyűzene egyik legnépszerűbb énekese....
Barátságnak indult kapcsolata Dáviddal
Több nap találgatás után megtörte a csendet Stana Alexandra és a TV2-nek mesélt először Meggyes Dávidhoz fűződő visz...