Felkavaró képek készültek a hármas autóbalesetről

Két autó és egy busz ütközött össze csütörtök délután Nyárlőrinc térségében egy előzéssorozat után, a baleset következtében többen megsérültek.

Hárman sérültek meg, amikor egy busz és két személyautó ütközött össze a 44-es főúton Nyárlőrinc térségében - számolt be róla a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Kecskemét felől haladt a busz, amikor az egyik autó elkezdte előzni, közben a másik autó is előzésbe kezdett, ekkor ütközött össze a három jármű.

Az ütközéstől az egyik kocsi árokba csapódott és fejtetőre borult, ebből a tűzoltók feszítőhenger segítségével két embert szabadítottak ki.

Összesen hárman sérültek meg a balesetben, közülük egy sérültet a mentőhelikopter szállított el. A buszon három utas volt, ők nem sérültek meg. Az egyikük elmondta, hogy csak a nagy csattanásra lett figyelmes, pedig épp zenét hallgatott a fülhallgatóján. A helyszínelés és a mentés idejére, több órára teljesen lezárták a 44-es főút érintett útszakaszát.

Az esetről felkavaró képek készültek, amelyeket a BalesetInfo Facebook csoportjában osztottak meg:

2021. április 15. 15:25
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 11., csütörtök
Magyarok milliói rajongtak érte, ő volt egykor a Jóban Rosszban híres Tamás atyája... egy ideje azonban eltűnt a ref...
family
Most pedig megmutatjuk az Ázsia Expresszből azt, ami az adásból kimaradt. Most már megtehetjük, de nagyon figyeljene...
family
Kellemes, kora őszi idő volt aznap kedden, New York-i idő szerint háromnegyed kilenc. Még egy perc volt az első becs...
family
BRUTÁLIS MERÉNYLET! - Megrázó felvételeken a tragédia, nyakon lőtték Donald Trump bizalmasát egy rendezvényen, a keg...
family