Felgyújtotta barátnőjét egy férfi, teljesen elborult az agya

A nő családját is megöléssel fenyegette.

A döbbenetes eset vasárnap hajnalban történt az amerikai Wisconsin államban, amikor a 30-as éveiben járó Myron Bowie összeveszett a barátnőjével, majd öléssel fenyegette meg a nőt, a gyermekeit és a családját – írta meg a Crime Online.

Ezt követően azonban annyira elborult a férfi agya, hogy a megfélemlítés tettlegességig fajult.

Fogta magát, felgyújtotta barátnőjét, majd elmenekült a házból.

A nőnek még volt annyi lélekjelenléte, hogy értesítse a rendőrséget és mentőt hívjon, így a szakemberek súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba.

A nyomozók kihallgatták az áldozatot, majd nyilvános Facebook-posztban felfedték a férfi kilétét.


Az egyenruhások a környékbeliek segítségét kérik a bántalmazó felkutatásában, ugyanis egyelőre nem bukkantak a nyomára.

Köztudott, hogy gyakran látogatja a Logan Square-t és a Wicker Parkot Chicago környékén, ám a hatóságok óvatosságra intenek mindenkit.

A férfi közveszélyes és fegyvere van.

A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

2023. augusztus 01. 10:45
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Már minden készen áll a tűzijátékhoz, a szakemberek az utolsó simításokat is elvégezték napközben. Hamarosan 25 ezer...
Jótékonysági kacsafutammal, traktorfelvonulással és veterán autókiállítással is várták a családokat a vidéki városok...
Osiny faluban szombat este fényvillanást és hangos robajt észleltek a lakosok.
Követ faraghattak, de a tojásírás és a csipkeverést is kipróbálhatták a látogatók a Budai Várban. Már 39. alkalommal...
Rendőrnek adta ki magát egy csaló és a mesterséges intelligencia segítségével három millió forintot csalt ki egy idő...