Félelmetes bejelentést tett Putyin, nem maradt el Washington azonnali reakciója sem

Az amerikai védelmi minisztérium szerint nincs arra utaló jel, hogy Oroszország nukleáris fegyver bevetésére készülne. A Pentagon ezt szombaton közölte, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy Moszkva taktikai atomfegyvereket telepít Fehéroroszország területére - tájékoztatott az MTI.

Láttuk a jelentéseket az orosz lépésről, és továbbra is nagy figyelemmel követjük az ügyet

- fogalmaztak a védelmi tárca közleményében.

Hozzátették: nem indokolja semmi, hogy Washington változtasson a saját stratégiai nukleáris álláspontján. Hangsúlyozták azt is, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett a NATO által biztosított kollektív védelem mellett.

Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára vasárnap úgy vélekedett, hogy orosz taktikai atomfegyverek telepítése destabilizálná Fehéroroszországot azzal, hogy a lehető legjobban felerősítené az Oroszországgal és Putyinnal szembeni negatív megítélést és elutasítást a fehérorosz társadalomban. Danyilov szerint továbbá az orosz elnök ezzel a lépéssel "túszul ejti" a szomszédos országot.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Putyin az állami televízióban azt mondta, nem sérti az atomsorompó-egyezményt, ha Oroszország taktikai atomfegyvereket állomásoztat a szomszédos ország területén.

Hozzátette: az Egyesült Államok is nukleáris fegyvereket telepített európai szövetségesei területére.

Putyin szerint Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök már régen felvetette a taktikai atomfegyverek telepítésének kérdését a Lengyelországgal határos Fehéroroszországban.

Az orosz és a fehérorosz kormány egyetértett a döntésben

- hangsúlyozta az orosz elnök.

2023. március 26. 14:15
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...