Fel kell kötniük a gatyát, mert ez brutálisan kemény lesz!

Legalábbis ezt üzenik az egykori Nagy Duett győztesek most a leendő versenyzőknek! Vasárnap indul a show, berobban a verseny, de ki izgul a legjobban és ki lehet a legesélyesebb a győzelemre? Most a TV2 kameráin keresztül üzennek a hírességeknek azok, akik egyszer már a magasba emelték a trófeát! Kökény Attila, Balázs Andi, Cooky és Horváth Tomi is megszólalnak, és persze utánajárt a Tények Plusz a lázas utolsó simításoknak.

7 év kihagyás után megújulva tér vissza a képernyőre vasárnap este a TV2 nagysikerű műsora a Nagy Duett. A versenyzők mellett a zsűri is izgatottan várja a kezdést.

Horváth Tomi pontosan tudja, hogy min mennek keresztül most a duett partnerek és mennyire izgatottak.

Ez brutális, tehát hogy eltelt hét év ez a formátum azóta pihent és most újra elővették és ennek nagyon-nagyon örülök, mert a Nagy Duett szerintem baromi szórakoztató műsor. Imádom azt, ahogy egymással kontaktolnak a versenyzők. Tehát a legfontosabb az, hogy először is kedveljék meg egymást

– mondta Tomi.

Idén a zsűri asztal mögül szurkol vagy éppen ítélkezik majd. A teljes riportban Kökény Attila, Balázs Andi és Cooky is üzent az idei évad versenyzőinek.

2025. március 15. 10:01
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
Csak tíz év múlva, és csak a magyarok negyedének segít a Tisza Párt terve.
A Tisza Párt által tervezett drasztikus adóemelésekkel kapcsolatos kiszivárgott információkról miatt a párt új belső...
Megvesztegethető embernek nevezte, aki tönkretette a tisztikart.