Falhoz nyomta a doktornőt, ütötte az asszisztenst egy őrjöngő Marcaliban

A zajra felfigyelt egy beteg a váróteremben, berontott és lefogta az őrjöngőt, akit közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal gyanúsítanak.

Az egyik marcali háziorvosi rendelőben megtámadtak egy doktornőt és annak asszisztensét. Az őrjöngőt német férfi még pár napja rontott be az épületbe, feltehetőleg valami korábbi sérelme miatt. Azonnal számon kérte az orvost és a védelmére siető asszisztensnőt is. A német férfi a vita hevében falhoz nyomta az doktornőt, az asszisztensét pedig megütötte. A dulakodást hallotta egy férfi a váróteremben, aki azonnal berontott a rendelőbe és lefogta az őrjöngőt. Közben hívták a rendőröket, akit előállították a bántalmazót.

A helyiek úgy tudják, hogy az eset után a doktor elhagyta a körzetet.

A német férfit kihallgatta a rendőrség, őt közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal gyanúsítják. Nem ez volt az első eset, hogy orvosra és nővérre támadnak munkájuk során.

A Miskolci kórházban feküdt az a 70 éves asszony, aki hátba szúrta az ápolóját egy 8 centi pengehosszúságú késsel. A nővér a vércukorszintjét ellenőrizte és egy pillanatra hátat fordított a betegnek, aki ekkor döfte a hátába a kést. Az ápolónak orvosi segítségre volt szüksége a sérülései miatt. Amikor a kollégái beléptek a kétágyas kórterembe még a hátában volt a kés.

Budapesten pedig a Honvédkórház Podmaniczky utcai épületében, egy 54 éves beteg brutálisan megkéselte az őt ellátó ügyeletes orvost. A 39 éves doktort támadója mellkason szúrta, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

2025. július 21. 13:55
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Lovaskocsival mehetnek városnézésre, fürdőzhetnek és még freestyle-bemutatót is láthattak a résztvevők az idei Lengy...
Megvesztegethető embernek nevezte Ruszin-Szendi Romuluszt a volt barátja és helyettese - erről a Ripost számolt be. ...
Gúnyt űzött Charlie Kirk meggyilkolásából Márki-Zay Péter. Egy videóban viccelődött a jobboldali, amerikai influensz...
Csendes, sokat videojátékozik és feltehetőleg szélsőbaloldali nézeteket vall - ez derült ki eddig Charlie Kirk jobbo...