Ezt a vasárnapot soha nem fogja elfelejteni Brasch Bence

Elképesztő hétvégén van túl, a színpad mellett férjként is helytállt.

Eseménydúsra sikerült Brasch Bence múlt vasárnapja. A színész Lékai-Kiss Ramónával debütált A Nagy Duett színpadán, majd még aznap megszületett a kisfia. A Mokka pénteki adásában árulta el hétvégéjének a részleteit.

Most kezdem majd felfogni. Minél többet vagyunk együtt, minél többet látom, szerintem ez egy folyamat, de elképesztő energiája van már most a lakásnak

- áradozott az újdonsült apuka, aki szerint teljesen más hazamennie.

A népszerű színművész határtalan boldogságot érez gyermeke születése miatt. Mindemellett rendkívül örül a szakmai sikernek is, hogy Lékai-Kiss Ramónával a zsűrit és a nézőket is meglepte.

Nagy örömmel nézte vissza a produkciójukat, már régen énekelt televíziós műsorban. Elárulta azt is, hogy izgalmas kihívásként tekint a feladatra, amiben a kreativitásukat is megmutathatják.

Ez egy közös alkotó munka. Ha mondunk valamint, a stáb nyitott rá, ez kicsit vissza hozza nekem a színházi élményt, és így tudnunk igazán hitelesek lenni

- állítja Bence, aki bízik benne, hogy minden előttük álló műfajban elnyerik a közönség szimpátiáját.

A következő Nagy Duett adásban musical dalt adnak elő társával, izgalmas koreográfiával fűszerezve. Szűkös idejük van a felkészülésre, mivel mindketten elfoglaltak. Ugyanakkor rutinosnak érzi magát az időbeosztást tekintve, így immáron édesapaként is igyekszik megtalálni az egyensúlyt a munka és a magánélet között.

A Nagy Duett minden vasárnap este 18:55-től látható a TV2-n!

2025. március 21. 12:11
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...