Ez ám a magyar virtus: kipofozta az autójából a tolvajokat a nő

A 41 éves nő múlt hét szerdán a linzi házuk melletti játszótéren felejtette autója kulcsát. A tolvajok ellopták a mélygarázsból az autóját.  A bátor családanya egymaga szerezte vissza a kocsit a három tolvajtól. Kriszta nemes egyszerűséggel kipofozta a férfiakat autójából.

"A rendőr nem hitte el, hogy ellopták a kocsim, azt mondta, gondolkodjak el, hol parkoltam le vele. Szerinte senki nem akarna ellopni egy 2000 eurós, átszámítva 700 ezer forintos, 13 éves Zafirát. Másfél órán keresztül kellett bizonygatnom, hogy tényleg elvitték az autót, bőgtem, mint egy kisgyerek, mire történt valami előrelépés" – mesélte a kétgyermekes édesanya a Blikknek. 

Krisztina ezután egyedül indult el megkeresni autóját. 

"Elöl össze volt kulcsolva a kezem, benne a feljelentéssel, és az volt az érzésem, hogy kihúzták a lábam alól a talajt. Ausztriában sem kolbászból van a kerítés, végig azon kattogtam, hogyan tudok autót szerezni, hogy orvoshoz vigyem a gyerekeimet, vagy bevásároljunk" – emlékezett vissza

Az utcán egy lélek sem volt már, az egyik kereszteződésnél a nő csak egy fénycsóvát látott balról.

"Ahogy mentem át a zebrán, odafordultam, és nem hittem el, hogy a saját autómmal állok szemben. Az a három ember olyan nyugalommal gurult oda az én kocsimmal, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. Rettenetesen ideges lettem, nem gondolkodtam, pikk-pakk odaléptem, feltéptem az ajtót, és üvöltöttem, mint egy sakál, hogy ez az én autóm. Tudtam, hogy ha most nem cselekszem, sose látom viszont" - mesélte Krisztina a Blikknek 

Amikor megállt az autó Kriszta nem tétlenkedett pofozni kezdte a tolvajokat 

"Ütöttem, ahogy bírtam, az egyik pofon igen nagyot csattant. A srác úgy kapaszkodott a kormányba, mintha az megmentené, közben a két utas kiugrott az ajtón, és elrohant, majd a volán mögött ülő is menekülőre fogta. Csak annyi bukott ki a száján, hogy nem ő tette" – tette hozzá a nő.

Kriszta amikor vissza szerezte autóját egyenesen az örsre hajtott 

A tolvajok megtankolták az autót és cigicsikkeket, üdítősdobozokat is hagytak a kocsiban, a nyomozók így DNS-mintát tudtak venni, jelenleg keresik a tetteseket.

"Tudom, ilyen százezerből egyszer fordul elő, nem is értem, mi volt a tervük a tolvajoknak. Szerencsém volt, hogy megleptem őket, a sokk ilyenkor hosszú percekig tart, én viszont nem vagyok az a pánikolós típus. Sokan mondták, hogy ez akár rosszul is végződhetett volna, de én újra megtenném. Az az autó az enyém, én dolgoztam meg érte, és a gyerekeimet szolgálja, senki nem veheti el tőlem "– zárta történetét Krisztina.

A címlapfotó illusztráció

2021. április 26. 06:44
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
KIVÉGEZTE - Beismerte, hogy leszúrta a barátját az Akácfa utcai gyilkos, társával bulizni érkeztek Budapestre, a fér...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 9., kedd
Gyerekként intézetbe került, később rövid ideig az utcán is élt, gúnyolták az iskolában. Sokan csak úgy ismerik Bagi...
family
Ön mire költené a pénzét, ha megütné a hatos lottó főnyereményét? Van, aki luxusautóról, van, aki úszómedencés házró...
family