Esetleges lövedék miatt vizsgálták meg az iráni elnök helikopterének roncsait

Nem találtak lövedék vagy más gyanús tárgy ütötte nyomokat az Ebrahim Raiszi iráni elnököt szállító, Irán északnyugati részén lezuhant helikopter roncsain a síita állam hadseregének előzetes, csütörtök éjjel közzétett vizsgálata szerint.

Az IRNA iráni állami hírügynökség által is közzétett jelentésben elmondták, a helikopter végig az előre kijelölt útvonalon haladt, a pilóta pedig mintegy másfél perccel a szerencsétlenség előtt vette fel a kapcsolatot az elnöki helikopter-konvoj másik két járművével.

A zuhanás után a helikopter azonnal kigyulladt.

Az erős köd és az alacsony hőmérséklet nehezítette a mentést, így a vasárnap délután szerencsétlenül járt helikopter roncsait végül hétfőn hajnalban találták meg - olvasható a jelentésben, amelyben hozzátették, hogy a legénység és a légiirányítás közötti beszélgetésben "nem találtak semmi gyanúsat".

A hadsereg részéről bejelentették azt is, hogy a vizsgálat folytatódik és a későbbiekben további részleteket fognak közzétenni.

Raiszi vasárnap Kelet-Azerbajdzsán tartományba utazott, hogy Ilham Aliyev azeri elnökkel együtt felavassa a két ország által az Arasz folyón emelt harmadik duzzasztógátat. Az őt és a külügyminisztert, Hoszein Amirabdollahiánt - valamint a többi között a tartomány kormányzóját - szállító helikopter a visszaúton, az azeri határhoz közeli Varzekán városa mellett zuhant le.

2024. május 24. 19:40
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
időjárás-jelentés, 2025. október 20., hétfő reggel
Nemcsak többen leszünk fizikailag, hanem lélekben és szívben is biztosan azok lesznek és azok vannak többen, akik a ...
A kül-és biztonságpolitikáért felelős európai uniós főképviselő ugyanakkor elismerte, hogy minden békekezdeményezést...