Enyhítettek a gyerekeket erőszakoló hajdú-bihari férfi büntetésén

A pedofil másfél hónapon keresztül zaklatott szexuálisan egy testvérpárt.

A bűncselekmény elkövetésének idején még 21 éves férfi 2016. szeptember elejétől 2016. október 13-áig szexuálisan erőszakoskodott egy hajdú-bihari településen két gyermekkel, akik közül egyikük 9, míg testvére 7 éves volt. A fiatal férfi látásból ismerte a testvérpárt és a szüleit, egy utcában laktak.

Az esetről a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal 2018. februárjában szerzett tudomást, melyet követően feljelentést tettek a rendőrségen. Az eset azért tudódott ki csak később, mert a két kislány el akarta felejteni a történteket, ezért a szüleikkel nem beszéltek róla, majd részükre a hivatal a nehéz családi körülményeikre tekintettel gyermekvédelmi gyámot rendelt ki, továbbá nevelőszülőknél helyezték el őket, akiknek elmondták a velük történteket. Ezt követően szerzett az esetről tudomást a gyámhatóság - számolt be az esetről a Debreceni Törvényszék.

A Berettyóújfalui Járásbíróság tavaly november 9-én ítélte el a férfit szexuális erőszak bűntette miatt. Az ítéletet azonban megváltoztatták, ugyanis Kovács Péter, a büntetőtanács elnöke szerint két döntő tényezővel nem számoltak. Szerinte az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe az idő múlását, mivel öt év telt el. Az enyhítő körülmények között az sem lett értékelve, hogy a most 25 éves férfi, akkor még fiatal felnőttnek számított, akinek a személyisége még kialakulatlan volt.

Ezenfelül az igazságügyi szakértői vélemény szerint a pedofil, a gyengeelméjűség határát súrolja, de nem kóros elmeállapotú, ez azonban nem mentesíti őt a felelősségre vonás alól.

A törvényszék a büntetlen előéletű férfi 8 év 6 hónap fegyházbüntetését 7 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, míg a 10 év közügyektől eltiltását 8 évre enyhítette.

A címlapfotó illusztráció

2021. március 25. 09:20
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
A Tisza Párt Tisza-adós (azaz adóemeléses) botránya, Tarr Zoltán és a szakértői csapat elszólásai után Magyar Péter ...
A rendőrséghez fordult Budai Gyula, miután a Tisza Párt szimpatizánsai akasztással fenyegették az M1 riporterét, ill...
A kormányfő az X-oldalán reagált az éjszaka történtekre, mikor is orosz drónok sértették meg a lengyel légteret.
Az Egyesült Államokban egy azonosítatlan légi jelenségekről (UFO) tartott képviselőházi meghallgatáson megdöbbentő f...
Késő este újra klaviatúrát ragadott Magyar Péter, és egészen „Keckemétig” jutott.