Elkapták a gyilkos olasz medvét

Megtalálták és befogták a JJ4 jelű nőstény medvét, amelyik április elején halálra marcangolt egy futót az észak-olaszországi Trentinóban - közölték kedden a tartomány hatóságai.

A 26 éves Andrea Papi holttestét április 6-án találták meg. A fiatal futó egy Caldes falu melletti erdei ösvényen találkozott szembe a medvével, amely rátámadt és halálosan megsebesítette. A hatóságok azóta DNS-minták alapján keresték az állatot.

Kiderült, hogy a 17 éves nőstény medve korábban már két másik embert is megtámadott Trentinóban. A tartomány vezetése leölési parancsot adott ki az állatra, de annak végrehajtását egy közigazgatási bíróság április 14-én felfüggesztette állatvédő szervezetek nyomására. Az ügyet a bíróság egy májusi meghallgatáson fogja felülvizsgálni.

Maurizio Fugatti, Trento autonóm megye elnöke keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, ha a bíróság hozzájárul, akkor végeznek az állattal.

A tragikus eset óta fellobbant a vita Olaszországban a medvékkel kapcsolatban. A trentinói hatóságok adatai szerint 2021-ben száz medve élhetett a térségben, és a tartomány vezetése az állományt mintegy felére csökkentené, az agresszív állatokat kilőnék. Sajtójelentések szerint a térség több településének polgármestere is támogatja az elképzelést. Állatvédők ugyanakkor bírálják a tervet, és azt szorgalmazzák, hogy alakítsanak ki inkább folyosókat a vadállatok számára, vagy készítsék fel jobban az embereket arra, hogyan kell kezelni egy vadon élő állat felbukkanását.

MTI/A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

2023. április 18. 11:54
Egyre bizarrabb viseletek hódítanak az utcákon, csokorba szedtük az extrém darabokat
Kanizsai-Silka Ágnes, az Agnes Silka tulajdonosa szerint a koronavírus óta hódítanak a konzervatív öltözködést kedve...
Négy embert, köztük két rendőrt gyilkolt meg a japán ámokfutó
A késsel és vadászfegyverrel felszerelkezett férfit Nakanóban fogta el és tartóztatta le a rendőrség.
Iskolás gyerekek okozták a Sydney-ben pusztító tüzet
A több mint százéves védett épületet 13 éves gyerekek gyújtották fel.
Díszdoktori címet kapott Karikó Katalin és Tom Hanks is a Harvardon
Összesen hat embert tüntettek ki a csütörtöki ünnepségen.
Ferenc pápa egészségügyi állapota miatt lemondták a pénteki audienciákat
A hírt Matteo Bruni, a Vatikán szóvivője közölte.
A baloldal álláspontja veszélyes
A magyar embereknek joguk van tudni, hogy a baloldal háborúpárti álláspontja hihetetlen kockázatokat rejt magában, e...
A magyarok békességre vágynak
Szükség van olyan erős intézményekre, amelyek segítik a családokat - ezt mondta Novák Katalin a sepsiszentgyörgyi id...
Sisak, kesztyű és gyógyszer is volt Suhajda Szilárd sátrában
A hegymászó felkutatására indult serpák megtalálták Szilárd felszerelését.
Drónzáporral támadták Kijevet
Egy 41 éves férfi meghalt, egy nő pedig megsérült Kijevben, azután, hogy az orosz hadsereg minden eddiginél több dró...
Gyerekek kérdezhették a kormánytagokat
Milyen gyorsan tud futni Gulyás Gergely és milyen tanuló volt Szijjártó Péter - ezt is elmondták politikusok a rendk...
Marco Rossi elbúcsúzott, Suhajdáról beszélt egy serpa és egy orvos, Verstappen megállíthatatlan volt
Emléktáblát állítanának Suhajda Szilárdnak - videó
Nem hiszi el, miket akart egy férfi becsempészni Amerikába
A Dortmund drámája után bajnok lett a Bayern, döntetlennel is ünnepeltek Messiék
Bármelyik pillanatban elindulhat a háború eddigi legvéresebb csatája