Elkábította, majd csúnyán meglopta áldozatát Miskolcon

A nő mindent elvett, amit bódult áldozatánál talált.

Rablás miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 38 éves ózdi nővel szemben. A nő június 13-án Miskolcon, a Szentgyörgy utcában található egyik sörözőben ivott egy férfival. Amíg alkalmi ismerőse a vécén tartózkodott, az italába ismeretlen anyagot tett - írta a police.hu.

A páros a sörözőből még közösen távozott, később a férfi azonban bódult állapotba került, így a nő átkutatta áldozatát, majd ellopta a mobilját, a bankkártyáit és a készpénzét is.

A rendőrök a nőt négy napon belül elfogták, és a Miskolci Rendőrkapitányságra történő előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

Kifosztotta az idős nőt

A rendőrség egy másik hasonló bűncselekményről is beszámolt, ami még április 4-én történt egy salgótarjáni kórház kórtermében. Ott egy magatehetetlen idős személlyel kezdeményezett beszélgetést egy nő. A társalgás alatt lehúzta a sértett aranygyűrűjét a kezéről, valamint az éjjeli szekrényen elhelyezett táskából a mobiltelefonját is elvette, majd távozott. A lopással a 33 éves nő 168 ezer forintos kárt okozott, amely a lefoglalás során megtérült.

A ságújfalui nővel szemben a Salgótarjáni Rendőrkapitányság kifosztás bűntett elkövetése miatt indított eljárás vizsgálati szakaszát befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Salgótarjáni Járási Ügyészségre.

A címlapfotó illusztráció (police.hu).

2022. június 19. 17:57
A Tisza beemelte programjába Brüsszel orosz energia tiltására vonatkozó célkitűzését. Az intézkedés minden magyarnak...
Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint Európának fel kell hagynia azzal, hogy kizárólag az Egyesült Államokra tá...
Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapjá...
Reagált a Szőlő utcai javítóintézet körül kialakult ügyekre és az azokkal kapcsolatos sajtóhírekre közösségi oldalán...
időjárás-jelentés, 2025. október 1., szerda dél
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte minden...
Október 1-jén Koppenhága ad otthont az Európai Unió állam- és kormányfőinek informális találkozójának, ahol a közös ...
A Tisza Párt környékén felbukkanó régi baloldali szakértők évek óta sulykolt toposzát zúzta porrá az egyik legnagyob...