Gázpisztollyal rabolt a tinibanda

Gázpisztollyal rabolt ki fiatalokat az ötfős társaság. A rendőrség most zárta le a nyomozást, és vádemelési javaslattal továbbította ügyet a vádhatóságnak.

A megalapozott gyanú szerint a tettesek gázpisztollyal raboltak többször a XI. kerületben.

Összesen nyolc, 2019 végén elkövetett rablást írnak a fiatalokból álló ötfős társaság számlájára a budapesti rendőrök. A galeri tagjai különböző felállásokban vettek részt a bűncselekményekben; volt, hogy ketten-hárman, de előfordult, hogy mindannyian jelen voltak az elkövetésnél.

A banda a Gellérthegyen, illetve a Feneketlen-tónál szemelt ki többnyire fiatalokat. A tettesek arcukat eltakarva, gáz- és riasztófegyverrel fenyegetőzve vették el áldozataik pénzét és más értékeit. A bűncselekmények során senki sem sérült meg.

Fotó: police.hu

Két feltételezett elkövetőt 2019. december 11-én fogtak el, amikor az egyik rablás során a menekülő után lőttek a gázpisztollyal, amit a rablások miatt fokozott járőrszolgálatot ellátó rendőrök meghallottak. A banda többi tagját ezt követően kerítették rendőrkézre a fővárosi nyomozók.

A 15 és 17 év közötti elkövetők közül a nyomozók négy fiatalt őrizetbe vettek, akik azóta is bűnügyi felügyelet alatt állnak, míg ötödik társuk az eljárás során szabadlábon védekezik.

A fegyveresen elkövetett rablás bűntett miatt folytatott eljárásokat a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya befejezte, az ügyiratokat átadták az ügyészségnek - olvasható a police.hu oldalán.

2020. december 28. 08:57
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Lovaskocsival mehetnek városnézésre, fürdőzhetnek és még freestyle-bemutatót is láthattak a résztvevők az idei Lengy...
Megvesztegethető embernek nevezte Ruszin-Szendi Romuluszt a volt barátja és helyettese - erről a Ripost számolt be. ...
Gúnyt űzött Charlie Kirk meggyilkolásából Márki-Zay Péter. Egy videóban viccelődött a jobboldali, amerikai influensz...
Csendes, sokat videojátékozik és feltehetőleg szélsőbaloldali nézeteket vall - ez derült ki eddig Charlie Kirk jobbo...