Elfogták a kecskeméti bűnbanda utolsó két tagját is

Elfogta egy nők kizsákmányolásával foglalkozó kecskeméti bűnbanda utolsó két tagját is a rendőrség - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu-n.

Azt írták, tavaly két alkalommal is lecsaptak a bűnbanda több tagjára: négy embert elfogtak, míg egyikük a körözésének kiadása után önként jelentkezett a rendőrségen.

Az öt embert azzal gyanúsítják, hogy kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nőket Németországba szervezett ki prostitúcióra, ahol folyamatosan dolgoztatták és kizsákmányolták őket.

A gyanúsítottak közül jelenleg ketten letartóztatásban vannak, ketten bűnügyi felügyelet alatt állnak, míg ötödik társuk az időközben jogerőssé vált, más ügyben kiszabott börtönbüntetését tölti.


A nyomozás kiderítette, hogy az egymással rokonságban lévő elkövetői körnek az öt emberen túl tagja volt még két másik családtag is: egy 49 éves férfit és egy 34 éves nőt október 8-án délután az M5-ös autópálya egyik pihenőjében fogták el; éppen akkor csaptak le rájuk, amikor Kecskemétre tartottak, miután Budapesten felvették az általuk futtatott egyik lányt, aki akkor érkezett haza Németországból.

A közlemény szerint áltagosan havi 350 ezer forintot tehettek el a sértettek, miközben több ezer eurót is megkerestek ennyi idő alatt, a fennmaradó részt át kellett adniuk futtatóiknak, amikor hazajöttek Németországból.

A párostól elfogásuk után a nyomozók lefoglaltak két nagy értékű autót, több mobiltelefont, valamint zár alá vettek egy felújított kecskeméti ingatlant is.

A férfit és a nőt gyanúsítottként hallgatták ki több ember sérelmére, szexuális cselekmény végzésére, a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, rábírással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

Mindkettőjüket bűnügyi őrizetbe vették, a Kecskeméti Járásbíróság pedig időközben elrendelte a letartóztatásukat - olvasható a közleményben.

MTI

2023. október 18. 08:11
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Ukrajna fegyverkezése és Európa versenyképessége - többek között ezekről a témákról tárgyalnak az állam és kormányfő...
Kiemelt jelentőségűnek tartják az anglikán és a katolikus egyház kapcsolatainak történetében.
Kétszer annyi kamerát szereltetett volna fel és több biztonsági őrt akart a párizsi Louvre igazgatója már korábban. ...
Kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Tisza párt háborús menetén. Ezt írta a közösségi médiában Orbán Viktor....
Ez lehet az emberiség energiafüggetlenségének kulcsa.