Elemző: a választók emlékezni fognak a "baloldali járványkezelésre"

A társadalom többsége számára egyáltalán nem szimpatikus, hogy a baloldal még az oltások kapcsán sem tette félre politikai érdekeit, és ez hatással lesz a 2022-es választási eredményekre is - fejtette ki a Magyar Nemzetnek írt elemzésében Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

A baloldali politikusok ma már igyekeznek letagadni mindazt, amit hónapokon keresztül hangoztattak a keleti vakcinákkal kapcsolatban, és még a kormányoldalnál is oltáspártibbnak akarnák feltüntetni magukat - vélte az elemző a lap szerdai cikke szerint.

Deák Dániel azt írta, hogy ez hasonló próbálkozás ahhoz, mint amit a migrációs válság során láthattunk tőlük: 2015-ben a bevándorlásügyi intézkedéseket támadták, de a választási kampányban már úgy tettek, mintha ők sosem akadályozták volna a migráció elleni küzdelmet, sőt időnként még a kormányoldalt is bevándorláspártisággal támadták. Úgy fogalmazott, hogy a valóságtagadó kommunikáció ugyanakkor sem akkor, sem most nem vált be, a választók többsége emlékszik arra, hogy a baloldali politikusok valójában mit gondolnak a bevándorlásról vagy az oltásokról.

A fotó illusztráció/MTI

Deák Dániel úgy véli, meglehetősen hiteltelen, hogy Fekete-Győr András, a Momentum elnöke most Orbán Viktor miniszterelnökkel közös videóban szeretne az oltás beadatására biztatni mindenkit, szerinte vélhetően látja már, hogy az eddigi kampányukkal önmagukat lőtték lábon. Amennyiben a baloldali politikusoknak annyira fontos lett volna, hogy növeljék az emberek oltakozási kedvét, akkor nem három hónappal az első vakcinaszállítmány megérkezése után akarnának közös videót készíteni, hanem már december végén vagy január elején felvetették volna az ötletet - szögezte le az elemző.

Azt is kifejtette, hogy mindezek fényében az várható, hogy a baloldali pártok támogatottsága csökkenni fog, a járványhelyzet alatt tanúsított magatartásuk pedig negatív hatással lesz a baloldali kényszerkoalíció 2022-es választási eredményére is. A választók ugyanis a válság lezárását követően visszatekintenek majd a nehéz időszakra, hogy melyik politikai oldal hogyan viselkedett.

 

MTI/A címlapfotó illusztráció

2021. április 14. 06:56
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...