Egy rendőrnő is lehet bombázó, ám ez nem látszik az egyenruha alatt - Fotó

A magyar rendőrnő háromgyermekes családanyaként hozta magát olyan bomba formába, amit sokan megirigyelnének.

Szabó-Kiszai Mónikának három gyereke van, emelett rendőrként dolgozik a budapesti III. kerületben - írja a Magyar Rendőrség Facebook-on.

8 éve úgy döntött, megméretteti magát a Miss Zsaru elnevezésű versenyen, azóta foglalkozik a testépítéssel. A rendőrnő azóta is kitartóan edz a gyereknevelés és a munkája mellett. Az évek során számos sikert és jobbnál jobb helyezéseket ért el.

“A sokéves edzésmunka megtanított felismerni testem reakcióit, egyre jobban tisztában vagyok a végbemenő folyamatokkal. Tudom, hogy melyik izomcsoportot milyen gyakorlattal, mekkora terheléssel és ismétlésszámmal kell „nyüstölni” az optimális végeredmény érdekében. Jólesik látni, hogy időről időre le tudom győzni magam. Nemcsak a tükör, a fotók tanúbizonysága és a zsűrik elismerései jelentenek visszacsatolást, de számomra az is mindig egy-egy győzelem, amikor hajnalban, munka előtt, még sötétben indulok futni, vagy délután, szolgálatom végeztével az edzőteremben hozom ki magamból a maximumot" - mesélte Mónika a Magyar Rendőrségnek.

2021. február 16. 13:43
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...